Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele már száraznak ígérkezik – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn gomolyfelhős, napos idő várható, a déli óráktól a Dunántúlon fordulhat elő zápor, zivatar, majd estétől nagyobb területen növekszik a felhőzet és a csapadék kialakulásának esélye. A szél megerősödik, zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 36 fok között valószínű.
Kedden reggelig erősen felhős lesz az ég, és eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat. Napközben csökken a felhőzet, és többnyire gyengén felhős idő várható. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik. Hajnalban 14-21, délután 27-32 fok valószínű.
Szerdán többnyire gyengén felhős, napos idő várható, majd késő délután északnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, ami estétől meg is vastagszik. A Nyugat-Dunántúlon lehet egy-egy zápor, esetleg zivatar. Az északi, északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban többnyire 15 és 20 fok között alakul a hőmérséklet, délutánra 27 és 32 fok közé melegszik fel a levegő.
Csütörtökön reggelig még elszórtan lehet eső, zápor, majd csökken a csapadékhajlam. Napközben szakadozik, csökken a felhőzet és mindenütt kisüt a nap. Az északnyugati, nyugati szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban többnyire 15 és 20 fok között alakul a hőmérséklet, délutánra 26 és 32 fok közé melegszik fel a levegő.
Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés ígérkezik, csapadék nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik. Hajnalban többnyire 13 és 19 fok között, délután 27 és 32 fok között alakul a hőmérséklet.
Szombaton többnyire gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szél időnként megerősödik. Hajnalban többnyire 13 és 19 fok között alakul a hőmérséklet. Délutánra akár 35 fok is lehet.
Vasárnap gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé lesz élénk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul.

BK