Majd két évtizedet húzott le Újpesten, kiismerhetetlenül cselezett, mindkét lábbal jól lőtt, játékintelligenciája kiváló technikával párosult: a 33-szoros válogatott Zámbó Sándor nyolcvanesztendős.
fotó: Magyarfutball.hu
Pengés futballista volt – a cselsorozatok megtanulásába rengeteg munkát fektetett –, tudta, ki kell szolgálnia a „nagyokat”, Bene Ferencet, Dunai Antalt vagy Fazekas Lászlót, a vérbeli góllövőket. A társak nemes egyszerűséggel a Tű becenevet ragasztották rá, mert lakkozta a haját, amelynek szálai összeragadtak, hegyesek lettek, több se kellett Göröcs Jánosnak, aki azt mondta rá, tűfejű, ebből végül a Tű maradt meg.
Először a csehszlovákok ellen volt válogatott (2:0), és anno erről így írtak a tudósításban: „Nagyon akart, sokat mozgott, elég gyakran meg is szerezte a labdát (…) játéka elég szertelen volt.” Ott volt Prágában (3:3) és Marseille-ben is (1:4), és ezekre a meccsekre így emlékezett:
„Sós Károly a prágai három hármas döntetlen során, mondjuk úgy, elcseszte a taktikát és a cseréket is. Ha igazi profik lettünk volna, ledaráljuk őket. A marseille-i mérkőzésen meg lelkileg nem voltunk rendben. De tudja, mi az érdekes? Én nyerő típus vagyok, mégsem bántott a vereség.”
A franciák elleni 1971. októberi Eb-selejtezőn parádésan futballozott. A sportlap szerint a jók közül is kiemelkedett: „az első félidőben a mezőny legjobbja volt. Bejátszotta ez egész pályát, veszélyesen húzott kapura, sokat futott, jól cselezett, jól passzolt, a kritikus percekben pedig lelkesen védekezett.” Védőjéből, Jean Djorkaeffből – a világ- és Európa-bajnok Youri Djorkaeff édesapjából – bohócot csinált. A balszélső pazar játékkal tette emlékezetessé 27. születésnapját.
Sajnos, az is emlékezetes, amikor az 1972-es Eb-elődöntőben Brüsszelben a szovjetek ellen kihagyta a tizenegyest. „A felkészülés alatt a Gázművek-pályán számolatlanul lőttem a tizenegyeseket Géczi Pistának, mindig bemondtam neki, hová lövöm, de úgy is bevertem. Aztán a meccsen változtattam a nekifutási szokásomon és a hatalmas termetű Rudakov kivédte a lövést. Emésztettem magam, mit szólnak majd itthon.”
Persze itthon jöttek azzal, hogy le kellett feküdni a ruszkiknak, egy ideig tűrte, aztán kitalált egy történetet: „Kaptam egy levelet, menjek ki a Szabadkikötőbe, ott vár egy ajándék. Egy vonatkocsin elhúztak egy ponyvát, amely alatt egy T-34-es tank állt. De én nem vittem haza, hanem telefonáltam Brezsnyev elvtársnak, hogy köszönöm, de a tank nem fér be a garázsomba, inkább küldjenek egy ezerháromszáz köbcentis Zsigulit. És senki sem kételkedett benne, hogy ez igaz!”
fotó: Újpest FC (facebook)
Játszhatott volna külföldön, ha disszidál, de Varga Zoltán példáját nem akarta követni. Majd’ 34 évesen a Labdarúgás havilapban nyilatkozott: „Az edzéseken mindent elvégzek, persze már nem versenyzek a fiatalokkal, de hát nem is ezt várják tőlem. (…) Tudom, hogy mi az, aminek meg tudok felelni, be tudom osztani az erőmet (…), úgy érzem, hogy mindig tennem kell valamit, nem élhetek küzdelem nélkül.”
Jó volt a viszonya Várhidi Pállal, akit fentről nógattak, hogy fiatalítson, de az edzőnek szüksége volt rá csereként, amit Zámbó akceptált „Vallottam, a lehető legtöbbet kell hozzátennem az „előadáshoz”. Ha az egy meccs, egy félidő vagy húsz perc, akkor ahhoz.” Tíz évvel ezelőtt elment egy gyülekezetbe, amelyről ezt mondta: „Leszoktam a káromkodásról, türelmesebb lettem, én, aki izgága, agresszív pali voltam. Régen hatalmas kereszt lógott a nyakamban, ma már tudom, ez külsőség, hivalkodás. A Jóisten benned él.”
A foci örök szenvedély, a tenisz pedig a szerelem. „Játszik még?” – tettük fel a kérdést a minap. „Persze” – jött a gyors válasz, aztán hozzátette –, öregesen. Hetente két alkalommal teniszezek, háromszor lábtengózok.
GG