Oenning: nem az eddigi meccsekből indulunk ki

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Hétfőn rendezik az Újpest FC szezonjának legfontosabb meccsét, a Magyar Kupa döntőjét. A felvezető sajtótájékoztatón többször is elhangzott, hogy a két csapat nem az idei szezonban lejátszott három bajnokiból indul ki, mert ez egy kupameccs, pláne, hogy ez a finálé lesz. Arra sajnos nem kaptunk választ, hogy Michael Oenning vezetőedző, illetve Simon Krisztián hogyan látja a csapat jövőjét…

forrás: Újpest FC

A helyzet úgy áll, hogy lehetnek nézők a hétfői döntőn – kezdte a sajtótájékoztatót Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. Mint elmondta: a szurkolók hamarosan értesítést kapnak arról, mi lesz a jegyvásárlás feltétele – ami biztos, hogy csak online lehet ezt majd megtenni.

Előbb a két vezetőedző, Michael Oenning, illetve Szabics Imre válaszoltak a kérdésekre. Mindkét vezetőedző leszögezte, hogy nem szabad a két csapat eddigi meccseiből kiindulni, a kupadöntő egy teljesen más eset.

– Ez a magyar futball nagy ünnepe, és nem volt egyszerű idáig eljutni – kezdte a lilák vezetőedzője.

– De ha már itt vagyunk, nagyon szeretnénk a trófeát megnyerni, és visszaadni valamit a szurkolóknak ebben a nem könnyű évadban. Minden finálé más, én azt is szeretném, ha egy jó meccset játszanánk hétfőn.

Szabics Imre, a Videoton, és Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője itt még mosolyogva beszélgetnek (Fotó: Reichenberger Dániel – Újpest Média)

Egy újságírói kérdésre felidézte azt is, mikor 2017-ben, még a Vasas vezetőedzőjeként már játszott egy kupadöntőt – azt akkor elveszítette a Ferencváros ellen. Arra a kérdésre, mi lesz akkor, ha újra büntetőpárbajra kerülne a sor, magabiztosan válaszolt.

– Természetesen most is rábíznám Kirére a büntetőt, most biztosan máshogyan rúgná, mint akkor (Kire Ristevski is játszott azon a döntőn, és ki is hagyott egy büntetőt). Annak ellenére, hogy kikaptunk, szívesen emlékszem vissza arra a fináléra. Arról azonban egyelőre nem szeretnék beszélni, hogy mi lesz, ha megnyerjük a kupát, és indulhatunk a nemzetközi porondon: majd ha ott leszünk, gondolkozunk ezen.

A jövőről nem szívesen beszélt Simon Krisztián, az Újpest csapatkapitánya sem. Lapunk arra volt kíváncsi, mi kellene ahhoz, hogy jövőre a szurkolóknak ne kelljen a bajnokság végjátékáig azon izgulniuk, vajon kiesik-e a csapat.

– Szerintem ennek a válasznak nem most van itt az ideje. Szeretnénk egyelőre a hétfői döntőre koncentrálni – hárította el kérdésünket Simon.

A két kapitány, Simon Krisztián és Nikolics Nemanja

Akárhogy is: a csapat hétfőn este bizonyíthatja, hogy a szurkolók bizalmára rászolgálnak, de ehhez egy óriási akadályt kell legyőzni. A magyar kupa döntőjét május harmadikán, este nyolctól rendezik a Puskás Arénában – nagy valószínűséggel nézők előtt.