Ön átmegy a Városnapok szűrőjén? – válogatás a születésnapi eseménysorozat kiegészítő programjaiból

,
  •  
  •  
  •  

Idén is több egészségügyi szakember dolgozik majd a Városnapok forgatagában. Önként vállalták, hogy az újpestiek minél többször ünnepelhessék egészségben városunk születésnapját. A vizsgálatok, szűrések egytől-egyig ingyenesek, de nagy részük előzetes regisztrációhoz kötött, a dátumokat ezért érdemes figyelni. 

Ott lesz természetesen idén is a Szent István téren szombaton és vasárnap az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda (EFI) sátra, amelyben a szakemberek a felnőtteket vércukorméréssel (11 óráig!), vérnyomás-, oxigénszaturáció- és testösszetétel-méréssel, valamint mentális állapotfelméréssel várják. A gyerekeket készség- és érzelmiintelligencia-fejlesztő játékok, színezők fogadják majd, megismerkedhetnek az „okostányér” helyes használatával, és kicsinek, nagynak is lesz lesz lehetősége kipróbálni az alkohol- és drogszimulációs szemüvegeket – mondta el az Újpesti Naplónak Gál Ildikó, az EFI szakmai vezetője, az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet ápolási igazgatója

Demeter Viktor látássérült gyógymasszőr (+költő, +férj, +apa), aki két évtizede dolgozik már a szakmában, két napon át egy-egy félórás, ingyenes hát-, nyak- és vállmasszázzsal várja a 18 éves elmúlt, regisztrált újpestieket augusztus 29-én és 30-án reggel 8 és este 10 óra között az István út 1. IV/23. alatt lévő szalonjában. Az idén 40 éves Viktor, aki tősgyökeres újpesti, és a szakmát is itt tanulta ki, azt mondta az Újpesti Naplónak, nagyon ritka, és éppen ezért szeretné megmutatni, „hogy valaki fogyatékossággal élve is segíthet másoknak”. „Sok ember van, akihez nem ér el ez a lehetőség, aki talán nem engedheti meg magánk, márpedig egy masszázs is tehet csodákat – tette hozzá. A szakember elárulta azt is, hogy – látva a hatalmas érdeklődést -, azokat az újpestieket, akik most lemaradtak, szeptember végéig kedvezménnyel fogadja majd

Ezúttal is lesz lehetőség ingyenes szemészeti szűrésre augusztus 24-31. között Az Optiking Optika jóvoltából az Árpád u. 21. szám alatt. Az előjegyzéshez kötött vizsgálatok során, amelyeket a rendkívül modern DnEye scannerel végeznek majd, sor kerülhet szemnyomás-mérésre, szürkehályog-szűrésre, vizsgálják a szaruhártya-hidratációt, és első csarnoki, valamint szaruhártya-térkép is készülhet – mondta el az Újpesti Naplónak Rúzsa Erika optometrista. Mindezek a sajnos, még mindig nagyon ritkán kért vizsgálatok azért kiemelten fontosak, mert nemcsak a szem betegségeire, de egyéb, rejtett belgyógyászati problémákra is felhívhatják a figyelmet, és ilyen esetben is tudunk tanácsot, segítséget adni – hangsúlyozta a szakember. Felhívta a figyelmet arra is, náluk az ilyen vizsgálat – szemben más optikákkal – általában is ingyenes, amíg valaki az eredményt nem szeretné továbbvinni. Előjegyzés augusztus 22-től a +36706282268 telefonszámon.

Ihász Judit bőrgyógyász-onkológus szakorvos állandó szereplője az Újpesti Városnapoknak. Újpest díszpolgára már több mint negyedszázada vizsgálja meg a jelentkezőket Újpest születésnapján, és az érdeklődés mindig nagy. Most augusztus 29-én, szombaton az Ifjúsági ház I. emeletén várja az előzetesen regisztrált újpestieket bőrvizsgálattal és anyajegyszűréssel. Hogy miért lehet nagyon fontos egy ilyen, az egész testre kiterjedő vizsgálat, azt az idei nyár exztrém időjárása után talán nem is kell külön magyarázni. Dr. Ihász Judit mindig hangsúlyozza: a megelőzésnél, a prevenciónál nincs hatékonyabb és olcsóbb gyógymód, ahogy nem lehet elégszer kiemelni a szűrővizsgálatok fontosságát sem. Minden daganatos megbetegedésre, így a bőrrákra is igaz, hogyha kezdeti fázisban észlelik, akkor nagyon jó eséllyel gyógyítható, egy bőrgyógyászati szűrővizsgálat pedig nem jár semmilyen kellemetlenséggel – teszi hozzá a szakember, aki évről-évre talán is olyan eltéréseket, amelyek aztán további vizsgálatokat tehetnek szükségessé. A regisztrációs link augusztus 22-én nyílik meg az uprogram.hu-n.

Az idei Újpesti Városnapok újdonsága a lábszűrés, amelyet Lerf Ágnes podiáter végez majd az előjegyzett újpestieknél augusztus 27-28-án, 11 és 16 óra között a Szent István tér 24. szám (Mádi u. és Szent István tér sarok) alatt. A cél az ortopédiai problémák (bütyök, kalapácsujj, lúdtalp) és a bőrgyógyászati elváltozások (köröm- és bőrgomba, szemölcs, tyúkszem, száraz bőr, benőtt köröm) felderítése, de lesz neuropathia szűrés, amely a láb érzékelésére (zsibbadás, fájdalom, hő) koncentrál, vizsgálják a láb keringését (pulzusok kitapintása, pulzoximeter használatával oxigénszint mérése), és a szűrés során nagy hangsúlyt kapnak a cukorbetegek lábszövődményei is. Előjegyzés a +36706282268 telefonszámon.

 

Kiemelt kép: korábbi fotó

CSG