Önkormányzati alkalmazottaknak kiadva magukat loptak az idősektől

  •  
  •  
  •  

Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton egy hónapra azt a férfit, aki a koronavírus-járvány ürügyén több idős embert becsapott és kifosztott társával, akit pedig négy hónapra bűnügyi felügyelet alá helyezték – közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel. A végzés nem végleges, az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, hogy a fosztogató férfit segítő nő is letartóztatásba kerüljön.

A párt kifosztás bűntettével és több rendbeli lopás vétségével gyanúsítják. A rendőrség pénteken közölte, hogy elfogtak két embert, aki meglopott fővárosi időseket, miután a koronavírus-helyzetre hivatkozva segítséget ajánlott nekik.

A gyanú szerint a 20 éves férfi és a 27 éves nő – többnyire önkormányzati dolgozónak kiadva magát – március 27. és április 15. között bejutott több idős ember fővárosi lakásába, és onnan a tulajdonosok figyelmét elterelve készpénzt és ékszereket vittek el. Volt olyan hely, ahonnan fertőtlenítés ürügyén több százezer forint értékű ékszert tulajdonítottak el.

A törvényszék szombaton azt közölte, a gyanúsításban szereplő négy bűncselekmény közül a nő háromban vett részt, míg egy alkalommal a férfinak egy eddig ismeretlen nő volt a segítségére. A nyomozás kezdeti szakban van, további nyomozás, esetleg további ügyek felderítése és egyesítése is várható.

Hasonló visszaélésekről a IV. kerületben is hallani. Czigler László várostervezésért, közbiztonság és rendészetért felelős alpolgármester, az Újpesti Operatív Törzs vezetője korábban arról tájékoztatta az Újpest Médiát, hogy az elmúlt időszakban értesültek néhány olyan esetről, amikor ismeretlen számról hívtak fel időseket azzal, hogy az önkormányzat megbízásából segítenek nekik bevásárolni. Arról is kaptak visszajelzést, hogy gyanús alakok azt állították magukról, az önkormányzattól jöttek ellenőrizni, fertőtleníteni vagy takarítani. Minden ilyen eset biztosan csalás!

Czigler hangsúlyozza: az önkormányzat munkatársai csak azokkal az idős emberekkel lépnek kapcsolatba, akik kifejezetten kérik ezt a segítségkérő telefonszámon vagy e-mailen. Hívatlanul senkit nem keresnek. Az élelmiszer és gyógyszer vásárlásban segédkező polgárőrök és a közterület-fenntartók pedig soha, semmilyen ürüggyel nem akarnak bejutni a lakásba, már csak azért sem, mert ez tilos számukra.

Az önkormányzat arra kéri az újpestieket, hogy a fentiekhez hasonló gyanús eseteket mindenképp jelezzék a hatóságoknak. A hetven évnél idősebb kerületi lakosok, illetve a hatósági karanténban levők a 06/70-500-1546-os telefonszámon, vagy a koronavirus@ujpest.hu e-mail címen kérhetnek segítséget az önkormányzattól.