•  
  •  
  •  

Már ötezer egészségügyi dolgozót oltottak be, most nyolcvanezer vakcina áll rendelkezésre. Van egy oltási tervünk, amely arról szól, ha nincs mindenkinek vakcina, akkor ki mikor kapja meg először – nyilatkozta Orbán Viktor idei első interjújában, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A miniszterelnök közölte: a fontossági sorrendben az egészségügyi dolgozók vannak az első helyen.

„Jelenleg 35 ezer ember beoltására alkalmas vakcina áll rendelkezésre. Ha holnap reggel érkezne több millió vakcina, akkor arra is megvannak a kijelölt oltópontok, ahol be lehetne mindenkit oltani”

– húzta alá a kormányfő.

Ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy Magyarországon sok ezer számítógépes végpont van, ha sokakat kell egyszerre beoltani, akkor ezeken a számítógépes végpontokon megtörténhet, ahol máskor szavazni szoktak az emberek. Ez alapján tehát a szavazókörökben rendeznék be az oltópontokat.

„De nem fog sok millió vakcina érkezni egyszerre”

– tette hozzá.

„Egyben rendelünk oltóanyagot, aztán Brüsszel osztja szét az adagokat a tagállamok között”

– közölte Orbán, majd példának hozta fel Izraelt, ahol hamarabb elérhetővé váltak az oltások. Kifejtette, hogy a kormány a nyugati mellett továbbra is figyelemmel kíséri a keleti fejlesztésű vakcinákat.

A miniszterelnök szerint

„jó az orosz vakcina, de kevés lesz belőle, a kínai is jó, és abból várhatóan jóval több adag fog érkezni”.

Úgy látja, a végső döntést majd a magyar szakembereknek kell meghozni, hogy elfogadják-e a kínai oltóanyagot.

A nyugati gyógyszergyártóktól közösen megrendelt mennyiségen és az uniós kvótán felül külön is lehet megállapodásokat kötni, ezt vizsgálják a magyar ügynökök – mutatott rá a miniszterelnök. Hozzáfűzte, hogy változó információk érkeznek, a gyártók nem tudják megmondani a pontos számokat és a dátumokat az oltás gyártásáról:

„Az a kérdés, van-e vakcina? Ha itt van, oltunk. Ha sok van, sokat oltunk, ha kevés érkezik, keveset oltunk, de féket kell szabjunk a fantáziánknak, hogy mi lenne jó.”

Orbán Viktor hozzátette, hogy Magyarországon a kivitelezés oldaláról nincs kapacitáskorlátja egy tömeges és gyors oltásnak, csak a vakcinahiány van.

„A Pfizer vakcinája valójában magyar vakcina. Amerikai pénz és magyar ész van benne”

– közölte Orbán Viktor, majd hozzátette: a legtöbben magyar szakemberek dolgoztak rajta.

Kijelentette továbbá, hogy teljes fegyverzetben vártuk a második hullámot, és már zajlik a munka, hogy akár saját orvosságunk és akár oltóanyagunk is legyen.

A magyar egészségügyről úgy nyilatkozott, hogy szerinte „annak ellenére, hogy becsmérlik néha, mégis sokkal jobban helytállt, mint a magasabban minősített országok egészségügye”.

Az oktatásról szólva kijelentette: sok százezer munkahely azért maradt meg, mert a tanárok vállalták a digitális oktatást, így a szülők dolgozhattak.

„A munkahelyeket védeni kell, a munkaadók akkor tudnak munkát adni a munkavállalóknak, ha csökkennek a terheik, ezért kell a válság idején adót csökkenteni”

– hangzott Orbán érvelése. Szerinte nem kell átütemezni a nagy terveket, így például időben „visszavezetik” a 13. havi nyugdíjat, és meg tudták indítani „Magyarország eddigi legnagyobb otthonteremtési programját”.

2010 és 2020 év az elmúlt 100 év legsikeresebb évtizede volt, Orbán szerint ezt a közgazdászok sem vitatják. Szerinte tíz év múlva rá sem lehet majd ismerni a magyar gazdaságra: radikálisan csökken a károsanyag-kibocsátás, nagyobb lakásokban, több gyermekkel fognak élni az emberek. Ennek fedezetét Varga Mihály megtervezte, felhasználását Palkovics László ütemezte. Hozzátette:

„Nyomorúságos a járvány időszaka, de ha ennek vége, gyorsan tér vissza a gazdaság.”

Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy

„a vakcina teljes mennyiségének megérkezése előtt nem lehet lazítani a korlátozásokon”.

„A második hullámot kivédtük, már a földre vittük, már csak le kell szorítani, hogy ne indulhasson el egy harmadik hullám” – mondta az interjú végén kormányfő.

, , , , , ,