•  
  •  
  •  

Első helyezést ért el az Újpesti Felhőn Szállók Program az Európa Tanács módszerén alapuló, Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok pályázatán a program idei döntőjében. A díjat az Újpesti Felhőn Szállók két alapszemélyisége, Varga Brigitta rendőr százados és Andula Zsuzsanna ifjúsági referens vette át november 20-án.

fotó: Bedő Kata facebook-oldala

Az Újpesti Felhőn Szállók program a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségéhez nyújtotta be pályázatát, amelyet első díjra érdemesítettek. „Óriási elismerést jelent ez számunkra, amely ráadásul pénzjutalommal is járt, amelyet teljes egészében a projektbe invesztálunk, egyebek mellett az Újpesti Felhőn Szállók Centrumot fejlesztjük tovább. Rengeteg tervünk van, minden támogatás jól jön.” – hangsúlyozta az Újpesti Felhőn Szállók életre hívója, Bedő Kata alpolgármester.

Kifejezetten a kamaszok számára nyitotta meg kapuit augusztus 1-én az Ifjúsági Centrum, amelyben heti három alkalommal, három óra hosszat várják a 14 és 18 év közötti fiatalokat és a szülőket a szakemberek az Ifjúsági házban. „A díjmentes szolgáltatást azok a tizenévesek kereshetik fel, akiknek bármilyen elakadásuk, életvezetési problémájuk vagy családi gondjaik vannak, de akkor is bekopoghatnak a centrumba, ha „csak” egy jót szeretnének beszélgetni.” – hangsúlyozta Bedő Kata alpolgármester.

Időpontot a Hétszínvilág Egyesület honlapján lehet kérni.

ÚN

, , ,