Óvintézkedés: digitális istentisztelet Újpesten

  •  
  •  
  •  

Március 22-ére, 10 órai kezdettel az Újpesti Evangélikus Gyülekezet online istentiszteletet hirdetett, ezzel is csökkentve a fertőzésveszélyt.

A Facebookon meghirdetett eseményhez a következő bibliai üzenetet fűzték:

„Az igehirdetésre készülve már most elolvashatjuk Ézsaiás próféta üzenetét, erről szól majd a prédikáció: “ezt mondja Istened: Magadra hagytalak néhány pillanatra, de nagy irgalommal ismét összegyűjtelek. Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked – mondja megváltó Urad. Mert úgy teszek, mint Nóé idejében: Ahogyan megesküdtem, hogy nem árasztja el Nóé özönvize többé a földet, úgy esküszöm meg most, hogy nem haragszom rád, és nem dorgállak meg többé. Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg – mondja könyörülő Urad.” Ézsaiás 54. 7-10.”

Vasárnapi istentisztelet online közvetítése

A gyülekezet közösségimédia-oldalán arról is olvashatunk, hogy március 19-én sor került az első online hittanórára, ami szintén a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást mutatja:

Security Check Required

(null)

, ,