Óvodapszichológusok vigyáznak a gyerekek lelki egészségére

, ,
  •  
  •  
  •  

A kerületi óvodákban eddig egy olyan szakember sem volt, aki az odajáró gyermekek mentális egészségéért felelt. Szeptembertől azonban az újpesti intézményekben is dolgoznak gyermekpszichológusok.

Az óvodai nevelési munkát segítjük – foglalta össze röviden fő feladatát Csernák Edina, aki a Bőrfestő Óvodában lát el szolgálatot. Ebbe beletartozik az óvodapedagógusoknak nyújtott szakmai tanácsadás, a gyermekek képességeinek, beilleszkedési készségének értékelése, illetve a családi változások, traumák feldolgozása. A szakember az óvoda-, majd később az iskolaérettséget, a beszokás eredményességét, az esetleges speciális nevelési igényt, a szobatisztaságot, a dackorszak problémáit is figyeli a gyerekeknél. Az intézményi gyerekpszichológusok az ovisokkal és a szülőkkel akár egyéni, akár csoportos konzultációk keretében is foglalkoznak. A szakember kiemelte azt is, hogy egyre kevésbé jellemző a pszichológustól való félelem. – Sokan már inkább „órásmesterként” tekintenek ránk, aki meghúz pár csavart, és ezzel minden megoldódik – mondta lapunknak, hozzátéve: a lelki folyamatok kezelése azért ennél összetettebb munka.

Molnár Zsuzsanna székhelye az Aradi utcai óvoda.  Ő arról beszélt, hogy a hozzá hasonló munkát végző szakemberek a gyermekeket csoportos viselkedésük során, feladathelyzetben, az óvónők véleményét ismerve figyelhetik meg. – Ezáltal teljesebb képet kaphatunk a fejlődésükről és az esetleges problémákról, ami a megoldáshoz is közelebb visz minket – fogalmazott.

Mindkét gyermekpszichológus hangsúlyozta, hogy tevékenységük megelőző jellegű, a kisebb elakadásokkal, problémákkal küzdőkre összpontosít. Ugyanakkor munkájuk a társadalmi jelzőrendszernek is fontos része, például a családon belüli erőszak kiszűrésében. Azt is kiemelték: a mostani vírushelyzetben nagyon fontos, hogy a szülőket és a gyermekeket egyaránt támogatni tudják. Utóbbiakkal fontos, hogy a saját nyelvükön, a szükséges mértékben tudják tisztázni a helyzetet, anélkül, hogy megijesztenék őket. – Nagyon pozitívan fogadtak minket Újpesten. Bár komoly kihívás, hogy fejenként hét óvodát kell ellátnunk, de az intézményvezetők szívesen látnak minket, örömmel várjuk a közös munkát – tette hozzá Molnár Zsuzsanna.

Bár a szakemberek maguk is fel tudják mérni a gyermekek lelki igényeit, Bedő Kata, kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős alpolgármester a közösségi oldalán arra biztatja a szülőket is, hogy bátran jelezzék az óvónőnek, ha úgy érzik, gyermeküknek segítséget jelentene a pszichológusok munkája.