“Pártokon felül álló kezdeményezés” – Benedek Tibor özvegye megkaphatja férje sportolói életjáradékát

  •  
  •  
  •  

Az Országgyűlés ma kivételes eljárásban tárgyalja az elhunyt olimpiai érmes sportolók özvegyeinek járó életjáradék növeléséről, írja az MTI nyomán az ATV.

A kormánypárti előterjesztők nevében Simicskó István (KDNP) kifejtette: azért kezdeményezték a törvénymódosítást, mert a kiváló sportoló és remek családapa Benedek Tibor tragikus halála rávilágított a sporttörvényben mutatkozó joghézagra. Noha a parlament általában személyekre szabottan nem módosít törvényt, ez a haláleset rávilágított arra a jogszabályi hiányosságra, amit orvosolni kell emberségből, szurkolói magatartásból fakadóan és jogalkotói felelősségtől vezérelve – mondta expozéjában.

Benedek Tibor

Szavai szerint a sportbarát magyar társadalom szívesen fogadja a változtatást, és reméli, minden képviselő megszavazza majd az Országgyűlésben. A KDNP-s politikus hangsúlyozta, hogy a sportsikerek közös nevezőt jelenthetnek a globalizálódó világban, Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó pedig nagyon sok fiatalnak mutatott példát.

Simicskó István

A sporttörvény-módosítási javaslat lényege, hogy Benedek Tibor özvegye jogosult legyen az olimpiai járadék teljes összegére egészen a közös gyermekeik nagykorúvá válásáig. A jelenlegi szabályozás tíz év házasságot ír elő, Benedek Tiborék azonban éppen idén augusztusban lettek volna tíz éve házasok – közölte.

Az előterjesztés a tízéves időtartamot öt évre szállítja le.

Simicskó István szerint a módosítással kifejezhető az együttérzés Benedek Tibor családjának.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár – aki maga is előterjesztője az indítványnak – a kormány képviseletében kiemelte: sportolóink megbecsülése közös felelősség és kötelezettség, a szép eredmény, a helytállás ugyanis nemcsak a sportolót, hanem az egész nemzetet büszkévé teheti.

Az elmúlt időszak szomorú eseménye, Benedek Tibor halála olyan helyzetet eredményezett, amikor kötelezettség az olimpiai járadékra vonatkozó szabályok módosítása – közölte az államtitkár, ismertetve: a javaslat az olimpiai járadékban részesülő sportolók özvegyeinek juttatandó járadék szabályozását érinti, és elsősorban azoknak a családoknak nyújt segítséget, ahol az elhunyt sportoló után kiskorú gyermek vagy gyermekek maradtak.

Az eddigi szabályozás

A jelenleg hatályos szabályozás alapján az özvegy – a törvényi feltételek fennállása esetén – a sportoló járadékának 50 százalékára jogosult. A mostani előterjesztés viszont megteremti annak lehetőségét, hogy ha az özvegynek az elhunyt sportolóval közös kiskorú gyermeke van – és az együttélésére vonatkozó feltételek is teljesülnek -, akkor a gyermek nagykorúvá válásáig az özvegy a sportolónak járó olimpiai járadékkal megegyező mértékű járadékra legyen jogosult. A törvényjavaslat a jogosultsághoz szükséges együttélési időtartamot 10-ről 5 évre csökkenti.

“Bárcsak ne kellett volna benyújtani a módosítást!”

Tapolczay Gergely (Fidesz) úgy fogalmazott: bárcsak ne kellett volna benyújtani ezt a módosítást! Szerinte azonban méltó módon emlékeznek meg az egykori vízilabdázó klasszissal a javaslattal, ezzel Benedek Tibor emberi és sportolói nagyságát egyaránt elismeri az Országgyűlés.

Steinmetz Ádám (Jobbik) azt mondta: köszöni az őszinteséget arról, hogy valamilyen szinten személyre szabott törvényalkotás zajlik. Szerinte azonban nem teljesen erről van szó, és kijelentette azt is: jó szívvel tudja azt támogatni.

“Az életjáradék a társadalom megbecsülésének jele a sportolók felé”

– fogalmazott a jobbikos honatya, hangsúlyozva: egy olimpiai győzelem hátterében hatalmas munka és lemondás áll, de ahhoz egy szerető család, egy megértő társ is kell, aki minden támogatást megad az emberfeletti munkához.

Steinmetz Ádám

Ezért fontosnak nevezte az özvegyek, a családok megbecsülését.

Steinmetz pártokon felül álló kezdeményezésnek tekintette a javaslatot, szerinte ugyanakkor elegánsabb lett volna összpártiként beterjeszteni azt.

“Benedek Tibor holtában is egységet tud teremteni”

Hiszékeny Dezső (MSZP) arra mutatott rá, hogy az elmúlt egy hónapban másodszor módosítják a sporttörvényt kivételes eljárásban. A mostani esetben ez indokolt volt – szögezte le.

Hiszékeny Dezső

Maga is úgy vélte:

összpártiként kellett volna benyújtani az előterjesztést, és Benedek Tibor egykori csapattársa, Steinmetz Ádám lehetett volna annak előadója.

A szocialista politikus méltatta Benedek Tibor tevékenységét, aki, mint mondta, holtában is egységet tud teremteni, most a parlamenti pártok között.

, , , , , , , , , ,