Patkányprobléma: kihez forduljunk, ha rágcsálókat észlelünk a kerületben?

  •  
  •  
  •  

Az elmúlt időszakban többen is jelezték az önkormányzat felé, hogy patkányt láttak a kerületben. Déri Tibor polgármester a közösségi médiában hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy minden ilyen esetről az információ oda jusson, ahová kell. A fővárosi illetékeseknek 48 órán belül intézkedniük kell.

“2018. július 23-tól az RNBH Konzorcium végzi Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából a főváros patkánymentes állapotának fenntartására vonatkozó irtási munkákat”

– áll Déri Tibor közleményében.

A polgármester mindenkit arra kér, hogy aki a lakókörnyezetében ilyen rágcsálókat lát vagy azok jelenlétére utaló jeleket észlel, mindenképpen tegyen bejelentést.

Ennek három lehetséges módja van:

Fontos, hogy a bejelentésben mindenképpen meg kell adni

  • az észlelés pontos helyét (irányítószám, utca, házszám),
  • rövid leírást a látottakról (pl. élő patkány a pincében), valamint
  • meg kell adni egy elérhetőséget, lehetőleg egy telefonszámot, amelyen az irtást végző vállalkozó eléri a bejelentőt.

, , , , ,