•  
  •  
  •  

Amint fotóinkon is jól látható, szerdára virradóra ismeretlen tettes, vagy tettesek megrongáltak több olyan plakátot, melyet az önkormányzat helyezett ki jól látható újpesti közterületekre. Ezek a plakátok kivétel nélkül a kormány által indított pénzügyi háborúra hívják fel a figyelmet, emlékeztetve a lakosságot, hogy az elvonások miatt súlyos anyagi válságba sodorják az újpesti önkormányzatot is. A rongálók áldozatául esett nyolc plakát, a kár az első becslések szerint több százezer forint is lehet.

A plakáthelyek az önkormányzat tulajdonában vannak, de azokat az Újpesti Sajtó Kft. üzemelteti és értékesíti.  A cég megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Nem ez volt az első eset, hogy az önkormányzat plakátjait valaki megrongálta. Az Újpesti Fidelitas hivatalos Facebook-oldalán február 10-én megjelent videós poszt alapján vélelmezhető, hogy Ozsváth Kálmán, fideszes önkormányzati képviselő jelenlétében az Újpesti Fidelitas néhány tagja ragasztotta át az önkormányzat plakátját.

A plakátrongálás ötvenezer forintos kár felett minősül bűncselekménynek, bár az jogi értelmezés kérdése, hogy milyen mértékű a kár. Ha valakit plakátrongálás szabálysértésében találnak bűnösnek, pénzbírságot, súlyosabb esetben elzárást is kaphat.

, , ,