Rekordot döntött a napi fertőzések száma, és még ennél is jóval több koronavírusos lehet

  •  
  •  
  •  

1374 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, összesen 36.596 főnél mutatták ki eddig a kórokozó jelenlétét.– írja a koronavirus.gov.hu. Szakértők szerint azonban ennél magasabbak is lehetnek a számok, mert a tesztelési kapacitás elérte a maximumot.

Az elmúlt 24 órában 20 beteg halt meg, így az elhunytak száma 933 főre emelkedett, 9683-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 25 980 fő. Az aktív fertőzöttek 33%-a, az elhunytak 47%-a, a gyógyultak 34%-a budapesti, tehát a járvány már országosan terjed.

A kórházaknál elrendelt új, dinamikus adatszolgáltatás alapján 1174 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 110-en vannak lélegeztetőgépen.

Oroszi Beatrix orvos-epidemiológus  az InfóRádióban elmondta: nem azért nem nő az esetszámunk, mert a járvány nem halad előre, hanem mert a tesztelési kapacitásunk elérte a felső határát.

A szakember rámutatott: a tesztelés felső határa megszabja, hogy az összes meglévő fertőzésből mennyit leszünk majd képesek észlelni, a jelenlegi tesztelési kapacitással pedig egyszerűen nem lehet minden esetet detektálni. „Menne még feljebb a járványgörbe, de nem tud, mert a laboratóriumi vizsgálatokkal megerősített esetszám képezi az alapját, aminek szűk keresztmetszete, hogy ma Magyarországon egy nap alatt mennyi tesztet vagyunk képesek végezni” – fogalmazott Oroszi.

Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem matematikusa hozzátette: jelenleg az egyik legnehezebb kérdés a járvány jövőbeli alakulásának előrejelzése, mert az elmúlt hetek megnövekedett esetszámaival nem tartott lépést a teszteléseknek a száma, vagyis a naponta jelentett adatok nem tudnak megfelelő iránymutatást adni arra, hogy mi a valós trendje a járványnak.

, ,