Rendőrkézen az újpesti díler, aki a lakásán árulta a drogot

  •  
  •  
  •  

Az újpesti rendőrök őrizetbe vettek két drogkereskedelemmel gyanúsított férfit, köztük egy 23 éves fiatalembert, aki az otthonában árulta a kábítószert − számol be a police.hu.

Tavaly nyár óta több bejelentés is érkezett a BRFK IV. Kerületi Rendőrkapitányságra, miszerint egy 23 éves férfi újpesti otthonában drogot árul. A bejelentések alapján a rendőrség nyomozást indított és március 14-én lecsapott az elkövetőre, aki a VI. kerületben kábítószer átvétele céljából találkozott egy másik férfival.

A rendőrök mindkét férfit elfogták: a 40 éves L. György ruházatának átvizsgálásakor több százezer forintot, míg társánál, a 23 éves K. Istvánnál pénzt, valamint azt a hat tasak, 33,7 gramm kábítószergyanús fehér port találták meg, amit korábban L. Györgytől vett át. A letartóztatottakon kábítószer gyorstesztet végeztek, mely mindkettejük esetében pozitív értéket mutatott. Az előzetes szakértői vélemény az egyik tasakban új pszichoaktív anyagot mutatott ki.

A nyomozók kutatást tartottak K. István újpesti lakásán, ahol kábítószergyanús anyagokat, valamint gázpisztolyt foglaltak le. A kutatás ideje alatt a lakásban többen tartózkodtak, őket tanúként hallgatták ki. Az L. György VII. kerületi tartózkodási helyén tartott kutatáson szintén fehér porral szennyezett tasakot találtak. A nyomozók megállapították, hogy a két férfi rendszeresen tartott kapcsolatot egymással kábítószer-adásvétel céljából.

K. Istvánt és L. Györgyöt kábítószer birtoklása vétség, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd vették őrizetbe. A bíróság elrendelte letartóztatásukat.

ÚN

, , , ,