Segítség a digitális oktatáshoz: 25 újpesti nagycsalád kap laptopot

  •  
  •  
  •  

Az önkormányzat ismét egy nagyvonalú gesztussal segíti a IV. kerület lakosait, hogy könnyebben vészeljék át a vírushelyzet jelentette kihívásokat. Bedő Kata javaslatára most a digitális oktatásban való részvételt könnyítik meg a rászoruló gyerekeknek.

“Most akinek nincs a kezében olyan eszköz, amivel maximálisan helyt tud állni, az nagy hátrányba kerülhet”

– írja az alpolgármester Facebook-bejegyzésében a távoktatással kapcsolatban. Hozzáteszi:

“Szívügyem az esélyegyenlőség, szívügyem az, hogy egy gyermeket se érjen hátrány, így javaslatomra azoknak az újpesti nagycsaládoknak, akiknél három vagy több gyermek van, igyekszünk még egy számítógépet biztosítani.”

A napokban 25 ilyen újpesti családhoz juttatják el az önkormányzat által a kerületi magánszemélyek és vállalkozások számára április óta biztosított adománykeretből vásárolt számítástechnikai eszközöket.

Az akcióról Déri Tibor polgármester is beszámolt a közösségi médiában, és hangsúlyozta:

“Március 16-án, amikor tanárok, szülők és diákok szinte tényleg egyik napról a másikra csöppentek a 21. századba a digitális oktatásra való áttérés miatt, sokan kerültek olyan helyzetbe, hogy nem tudták előteremteni azokat a feltételeket, melyek az megváltozott tanulási folyamatokhoz szükségesek.”

A jótékonysági intézkedéssel most ezen az áldatlan állapoton igyekeznek enyhíteni, hogy a szerényebb lehetőségekkel bíró újpesti diákok is megkapják az esélyt a tanuláshoz.

, , , , ,