Sokkal szigorúbb állatvédelmet szeretne az ellenzék

  •  
  •  
  •  

Fideszes képviselők a múlt hét folyamán nyújtottak be módosító javaslatot az állatvédelmi törvény szigorításáról az Országgyűlésben. Ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Varju László Újpest országgyűlési képviselője, illetve Keszthelyi Dorottya, XIII. kerületi önkormányzati képviselő.

“A teljes ellenzék egyetért abban, hogy szükség van az állatvédelmi törvény szigorítására, de a kormány kezdeményezése megkésett és elégtelen”

– fogalmazott Varju László.

Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy ezért közösen fognak benyújtani egy ellenzéki módosító javaslatot, amelyben kezdeményezik, hogy:

  • az állatok védelmét alkotmányban rögzítse a Parlament;
  • Állatvédelmi Alapot hoznának létre, 15-20 milliárdos keretösszeggel, amelynek célja az állatvédelem költségvetési támogatása lenne;
  • állatvédelmi ombudsmant neveznének ki, aki jogszabály-módosítást kezdeményezhetne és felügyelné az említett alapot.

Varju László

“Kontrollálni kell a szaporítást, meg kell szüntetni a kínálatot, ezért törvényileg ki kell tiltani az internetes kereskedelmi oldalakról azokat, akik nem rendelkeznek a megfelelő jogosítványokkal, mégis állatokat hirdetnek eladásra”

– tette hozzá Varju, aki szerint a készülő javaslat az állatviadalok szervezését és a visszaeső szervezőket is szigorúbban büntetné, valamint már egy állat elhullása esetén is büntetendővé tenné a mérgező csalétek használata, valamint betiltaná a maradandó sérüléssel járó csapdák használatát.

Emellett javaslatot tesznek egy jól működő állatvédelmi őrség létrehozására is, “hiszen mit sem ér a szigorúbb szabályozás, ha nics valaki, aki ezt be is tartatja”.

Varju László reméli, hogy a kormánypárti képviselők ezúttal teret engednek majd az ellenzéki javaslatoknak.

Állathoz és emberhez egyaránt méltó életet!

Keszthelyi Dorottya elmondta, hogy a Demokratikus Koalíció állatvédelmi csoportja számos egyeztetést folytatott a kérdésben a közelmúltban, és ezek alapján is kitűnt, hogy

“csak a Büntető Törvénykönyv módosításával lehet érvényt szerezni az állatok védelmének”.

Az önkormányzati képviselő szerint jogilag egyértelműsíteni kell, mi számít szaporításnak és tenyésztésnek, az állatok teljes életútját követhetővé kell tenni, illetve szükség van rendszeres és támogatott ivartalanítási kötelezettségre.

Keszthelyi Dorottya

“Számunkra az a fontos, hogy minden egyes, Magyarországon megszülető alom lehetőséget és támogatást kapjon arra, hogy állathoz és emberhez egyaránt méltó körülmények között nőhessen fel”

– fogalmazott Keszthelyi Dorottya, aki arra is rámutatott, hogy az állatvédelmi törvény kiemelt felelősséget és feladatot hárít az önkormányzatokra.

“Nem egyértelmű és nem megfelelően szabályozott az, hogy például egy lefoglalásnál vagy rendőrségi eljárásnál kinek, mi a feladata, mi a szakmai előírás és kinek, milyen költségei vannak”

– mondta el a politikus, hozzátéve, hogy a Demokratikus Koalíció ezzel kapcsolatban további szakmai konzultációt kezdeményez az állatvédő

, , , , , , , , ,