Szemétmentes a Külső Szilágyi úti kiserdő

  •  
  •  
  •  

Hónapok óta gyűlt a szemét a káposztásmegyeri villamos-végállomás után, a Külső Szilágyi út és a vasút közötti kiserdőben, és a lakossági panaszok is folyamatosak voltak. Az azonban nem igaz, hogy senki nem tett volna semmit – írta Facebook-posztjában az Újpesti Városgondnokság.

Mint fogalmaznak, a területen évek óta hajléktalanok élnek, akik ezt a területet összeszemetelték, de a tisztítási próbálkozásokat nehezítette, hogy a területnek egyszerre több tulajdonosa is van.

„A Városgondnokság munkatársai a bejelentés után felmérték a területet, illetve elkezdték a bürokrácia útvesztőiben az egyébként nem egyszerű ügyintézési folyamatot, amit nehezített, hogy az adott területnek több tulajdonosa van, illetve az, hogy a koronavírus-járvány miatt a hivatali működés is csökkentett üzemmódban zajlik”

– írták a bejegyzésben.

Szerencsére a területet így is sikerült megtisztítani: mint írják, a hajléktalan emberek számára is igyekeznek emberibb körülményeket találni.

„A területet megtisztítottuk, és próbálunk a legemberibb módon, több szervezettel együttműködve megoldást találni arra, hogy az ott élő hajléktalanoknak más lakhatási megoldást találjunk, ezzel elkerülve – ami már évek óta probléma ezen a területen – a folyamatos illegális szemét lerakását. Kérjük az ott élők türelmét, a lakosságot pedig arra, amennyiben illegális szemétlerakatokat vagy gócpontokat látnak, jelezzék társaságunk felé az ismert elérhetőségeinken!”

– zárja felhívását a Városgondnokság.

, , , , ,