Szent Márton és a libák

  •  
  •  
  •  

November 11-e Tours-i Szent Márton ünnepnapja, a mezőgazdasági munkák befejezésének és az adventre való felkészülés időszaka. Ilyenkor sok helyen libalakomákat tartanak, és megkóstolják a várva várt újborokat.

Szent Márton Pannonia Provincia területén született Savariában, a mai Szombathelyen a 4. században. A legenda szerint, amikor meg akarták választani püspöknek, egy libaólban próbált elbújni üldözői elől, de a ludak gágogásukkal elárulták. Így vált 371-ben Márton püspökké; életét csodatettek, gyógyítások kísérték, és jelentős hittérítő munkát is folytatott. Szent Márton azon védőszentek egyike, aki életében bár nem volt kapcsolatban a borral, ünnepének időpontja a must kiforrásával és az újbor erjedésével esik egybe.

Egyénként már a római korban is rendeztek ebben az időszakban hasonló lakomákat: az új termés és az újbor kóstolása mellett előszeretettel fogyasztották Mars isten egyik szent állatát, a libát. Innen is ered ezen hagyományunk.

,