Szijjártó: október 1-jétől is marad a határzár

  •  
  •  
  •  

A határainkon a belépésekre vonatkozó korlátozó intézkedések fennmaradnak, tekintettel arra, hogy a vírus utánpótlását el kívánjuk vágni – jelentette ki Szijjártó Péter az ATV kérdésére, hogy október 1-től is fennmarad-e a határzár. A külügyminiszter egyértelművé tette: a visegrádi országok polgárai számára továbbra is élnek a könnyítések.

„A határainkon a belépésekre vonatkozó korlátozó intézkedések fennmaradnak, tekintettel arra, hogy a vírus utánpótlását el kívánjuk vágni”

– jelentette ki a lengyel külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Péter.

„Láthatjuk, hogy az új napi esetek száma Európa-szerte növekszik. Ez alól sajnos nem képeznek kivételt a térségbeli vagy éppen szomszédos országok sem. Mi úgy ítéljük meg, hogy a határainkon korábban életbe léptetett korlátozó intézkedések feloldása a járványügyi helyzet romlásához vezetne, és ez ellentétes azzal a célunkkal, amely úgy szól, hogy Magyarországnak működnie kell”

– mondta el a külgazdasági és külügyminiszter, majd hozzátette:

„Ezt a feladatot adták nekünk a magyar emberek, akik válaszoltak a nemzeti konzultációban feltett kérdésekre is, tehát mi azt gondoljuk, hogy a magyar emberek életének, egészségének és a gazdaság működőképességének a megvédésével ellentétes lenne, hogyha most enyhítenénk a határátkelési szabályokon.”

Megerősítette: a visegrádi országok “bizonyos szempontból kivételt jelentenek”. Ezt Szijjártó azzal magyarázta, hogy a magyar kormány a partnerországok vírusadataival és járványügyi helyzetével van leginkább tisztában.

, , , , ,