Szlávik: a járványhelyzet nem teszi lehetővé a karácsonyi lazítást

  •  
  •  
  •  

Karácsonyra nem szabad enyhíteni, ám a közeljövőben már négy-ötféle vakcina áll majd rendelkezésre Magyarországon- mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa vasárnap az M1-en.

Most kell vigyázni azért, hogy a tavasz sokkal jobban telhessen – hangsúlyozta Szlávik János, hozzátéve: Európa számos országában nem sikerült leszorítani a fertőzések számát, hazánkban pedig egyelőre platón van a járvány, ami azt jelenti, hogy az új esetek, a kórházban fekvők és a halottak száma sem változik.

A főorvos hangsúlyozta, hogy amennyiben az emberek továbbra is betartják a szigorú korlátozásokat, akkor remélhetőleg nemsokára csökkenni fog a fertőzöttek száma, a jelenlegi helyzet azonban nem tesz lehetővé enyhítéseket karácsonyra és szilveszterre. Szlávik János ezért arra kérte a családokat, hogy lehetőleg magukban ünnepeljenek az év végén.

„Sokféle, koronavírussal szembeni védőoltás jár már a kutatások végső stádiumában, így a közeljövőben Magyarországon is legalább négy-ötféle vakcina áll majd a lakosság rendelkezésére” – mondta el a szakember.

Szlávik János hangsúlyozta, a legújabb hírek rendkívül bíztatóak a vakcinákról, több országban már megkezdődött az oltás és ez a folyamat a közeljövőben Magyarországon is elindulhat. A főorvos elképzelhetőnek nevezte, hogy valamilyen vakcina kisebb adagban még idén érkezik az országba, nagyobb mennyiség a jövő év elejére várható.

Valótlanságot terjesztenek az oltásellenesek

A főorvos szerint egyáltalán nem igaz az oltásellenesek azon állítása, amely szerint a vakcinák egy fajtája beavatkozik az emberi szervezet génállományába, hiszen az úgynevezett RNS-típusú oltások nem jutnak be a sejtmagba, ahol az emberek genetikai információ tárolódnak.

A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa megerősítette, nagyon sok oltóanyag hatékonysága meghaladja a 90 százalékot, ami azt jelenti, hogy a beoltottak biztosan nem lesznek betegek, nem kerülnek kórházba a koronavírus miatt.

Az orosz oltóanyagról Szlávik elmondta: tömegesen használják Oroszországban és nagyon sok országban hozzáférhetővé teszik az önkénteseken történő tesztelésre, Kínában többféle oltóanyagot tesztelnek, köztük egy olyan aránylag egyszerű vakcinát, amely az influenza elleni védőoltásra emlékeztet, a hatékonysága pedig több mint 80 százalék.

Szlávik János rendkívül izgalmasnak nevezte az RNS-típusú nyugati oltóanyagokat, amelyek egyértelműen hatékonyak és biztonságosak, egyetlen hibájuk csupán, hogy nagyon hideg körülmények között kell tárolni azokat.

, , , , ,