Tadissi Martial: Szerencse, hogy most fertőződtem meg

  •  
  •  
  •  

Egy hete már, hogy otthon, a karanténban várja a gyógyulást Tadissi Martial. Az újpesti karatés fertőzés nélkül megúszta a koronavírus-járvány első hullámát, most viszont pozitív tesztet produkált.

Az olimpiára készülő Európa-bajnoki bronzérmes versenyző már tavasszal is számított a bezártságra. Mivel közös felkészülésen nem vehetett részt, ezért párjával, aki szintén válogatott karatéka, a garázsukban alakítottak ki egy kicsi edzőtermet. – Most újra hasznát veszem a maszek termünknek, ugyanis sikerült csatát vesztenem, legyőzött a vírus – mondta már nevetve a magyar bajnok. – Alig vártuk, hogy újra együtt készülhessünk a társakkal, hiányoztak a közös tréningek, mert elég unalmas az állandó, ellenfél nélküli „árnyékolás”. Sokáig nem tartott az örömünk, ugyanis egyik társunk becipelte magával a vírust az edzésre – mondta Martial. Ezután telefonon értesítették, hogy nincs edzés, mindenki maradjon otthon. Ugyanis az egyik versenyzőnek, aki pár nappal korábban egy esküvőn vendégeskedett, pozitív lett a teszjte. „Marci” nem gondolt arra, hogy ő is beteg lesz, de amikor belázasodott, fájni kezdett a torka és állandó fáradságra panaszkodott, már tudta, baj van.

– Alaposan megviselt a betegség, fájt a fejem, a mellkasom, szóval nem voltam tünetmentes. Ráadásul a páromat is megfertőztem, szegény Réka is vírusos lett. Most már jobban vagyunk, annyira, hogy már egy kicsit mozoghatunk is a garázsban. Ki nem mozdulunk, szerencsére a fertőzés előtt bevásároltunk, úgyhogy nem halunk éhen – nyilatkozta a sportoló. Azt is hozzátette, „szerencsésnek” érzi magát, hogy most kapta el a kórt, mert ha később, a versenyszezon kezdetekor történik mindez, sokkal érzékenyebben érintette volna a többhetes kényszerszünet. – Mivel törölték az idei megmérettetéseket, belefér a hathetes kötelező pihenő. A versenyzési engedélyünket is bevonták, de ha két negatív tesztet adunk, minden folytatódhat – mondta, és azt is kiemelte: most türelmesnek kell lenni, de így van idő fejben is készülni a tavaszi olimpiai kvalifikációs versenyre, hiszen ott akar lenni Tokióban.

GG

, ,