Tarlósi örökség: életveszélyes hibát fedeztek fel a felújított metrószerelvényeken

  •  
  •  
  •  

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a héten számolt be arról, hogy újabb, nagy valószínűséggel régóta fennálló és konstrukciós hiányosságokra utaló hibát fedeztek fel a 3-as metró felújított szerelvényein.

A közösségi médiában közzétett információk szerint a metrókocsikon nem csupán apró szépséghibákat, hanem életveszélyes problémát sikerült felfedezni a karbantartó szerelőknek:

“A képen látható egy kb. hűtőszekrény méretű, mázsás szerkezet, amely a kocsik alján van elhelyezve a padló alatt. Ez az ún. segédüzemi átalakító (inverter), amely az energiát szolgáltatja minden fedélzeti berendezésnek a hajtáson kívül, tehát az ajtóműködtetéstől a szellőzésen és a világításon át az utastájékoztatásig mindent ez lát el energiával. Kiderült, hogy igencsak vékonyka konzolos tartókra lett felszerelve, csak ez nem látszott a vastagon ráfújt alvázvédő miatt”

– áll a bejegyzésben, a pláne azonban csak ez után következik:

“Mostanra viszont a 37 szerelvényből 18-nál már látszanak a repedés jelei, mondani sem kell, mekkora balesetet tudna okozni, ha egy ilyen szekrény leszakadna egy kocsi aljáról menet közben…”

A szóban forgó berendezés

Az oldal szerint a BKV szerelői egyelőre acélhuzalokkal kötözték oda ezeket a szekrényeket az alvázhoz, ami korántsem tartós és megnyugtató megoldás, de “jelenleg nincs más lehetőség, mert az orosz gyártó szakemberei a járvány miatt mind hazamentek Moszkvába, így nincs, aki hozzányúljon érdemben”.

Ahol megbontották az alvázvédőt, ott az is látszik, hogy nemcsak a konzol alulméretezett, de a hegesztések minősége is hagy kívánnivalót maga után.

Az oldal információi szerint a BKV garanciális javítást fog kérni, ám ez időbe telik.

És az életveszélyes repedés

A VEKE május 20-ai bejegyzésében ugyanakkor már azt írja, hogy a városvezetés elismerte a metrókocsikkal kapcsolatos bajt, illetve közölték:

“a 222 db kocsiból 92-ben találtak repedést”.

A BKV az érintett kocsikat kivonta a forgalomból, ami a pályafelújítás miatt per pillanat szerencsére nem okoz kiesést.

Az eset ugyanakkor minden eddiginél komolyabb kételyeket vet fel a Tarlós István főpolgármestersége alatt tető alá hozott metrófelújítással kapcsolatban. A balsikerű projekt nemrég azzal került a hírekbe, hogy a BKV eddig nem tudta bevasalni az orosz kivitelezőn a 8,1 milliárd forintos kötbért, amit a késve, vagy egyáltalán nem teljesített szerződési kötelezettségei után kellett volna fizetnie.

, , , , , , ,