Távoktatást és ingyenes tesztelést sürget a Pedagógusok Szakszervezete

, , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A veszélyeztetett helyzetben lévő pedagógusoknak távoktatást, a járványügyi szakemberek által meghatározott időközönként ingyenes tesztelést, a fertőzötteknek pedig 100 százalékos táppénzt sürget a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).

Az érdekvédő szervezet legfrissebb közleményében azt közölte, hogy az őszi szünet után az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban hibrid oktatás bevezetésére lesz szükség. Ennek értelmében

az osztályokat két csoportra bontanák, a héten az egyik összesen három napot járna iskolába, kettőt otthon tanulna, a következő héten pedig cserélnének.

Szerintük ezzel csökkenthető lenne a találkozások száma és ezáltal a fertőzés veszélye.

A szakszervezet a követeléseit egy koronavírussal fertőzött, 39 éves tanár halála miatt foglalta össze, aki eredetileg nem is szerepelt az operatív törzs által vezetett statisztikában.

Minden rendben, de tényleg…

A PSZ szükségesnek tartja, hogy azokban a közoktatási intézményekben, amelyekben megjelenik a vírus,

azonnal rendeljenek el tanítás nélküli munkanapokat, és ha a megbetegedések száma nő, rendeljenek el tantermen kívüli oktatást.

Fontosnak tartják emellett, hogy mindenki, aki oktatásban dolgozóként karanténba kerül, kapja meg a teljes fizetését – ahogyan azt az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető Kásler Miklós bejelentette.

Felvetették továbbá azt is, hogy vezessenek nyilvános adatbázist arról, pontosan hány tanuló és hány oktatásban dolgozó került karanténba, illetve hányan fertőződtek meg, kerültek kórházba vagy haltak meg a járvány következtében.

Azt is szükségesnek látják, hogy október 12-ig közölje a kormány, a közelgő őszi érettségi időszakában pontosan milyen biztonsági intézkedéseket vezetnek majd be.

A PSZ szorgalmazta, hogy ezek a lépések legalább olyan szigorúak legyenek, mint a tavaszi érettségi időszakában voltak.