Teljes összegű táppénzt kapnak azok az oktatók, akik az iskolában betegedtek meg

  •  
  •  
  •  

Minden tanár teljes összegű táppénzben részesül, aki az iskolában fertőződött meg koronavírussal, vagy az intézménybeli történés miatt kényszerül karanténba – közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán a Facebook-oldalán megjelent interjúban, valamint a kormányzati tájékoztató oldalon.

Kásler Miklós szerint számoltak azzal, hogy a vírus egyes osztályokban megjelenhet,

de az, hogy mindegyikben, az teljesen kizárt.

Magyarországon több mint 13 ezer helyszínen folyik az oktatás-nevelés, jelen pillanatban viszont ezrelékben mérhető az érintettség.

A miniszter kijelentette, ezt a helyzetet „uralni” lehet egyes osztályok digitális oktatásra való áttérésével, illetve néhány intézmény esetében átmeneti szünet elrendelésével.

Többször hangsúlyozta, hogy

azok a tanárok, akik a munkahelyükön fertőződtek meg a vírussal, teljes táppénzre jogosultak.

De nemcsak a pedagógusokra vonatkozik, hanem mindenkire, aki ilyen helyzet miatt kényszerül otthoni karanténba.

, , , , ,