A Budapesti Régió és az újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, ma tartotta a Tehetséges gyermek az iskolában c. régiónapját.
A köszöntőt dr. Kovács Géza,az egyesület elnöke és Tóthné Nyiszteruk Hilda mondták. Ezt követően pedig A régióvezető,Tóth Anett Ismertette a programot. Az előadássorozaton már az első előadó, dr.habil. Gyarmathy Éva, klinikai és neveléslélektani szakpszihológus, az MTA Pszihológiai Intézet tudományos főmunkatársa, magával ragadta a hallgatóságot. Elmondta például, hogy sokszor a “viselkedészavarosnak” kikiáltott gyermek valójában nem is az, csupán egy terület születendő zsenije! Érdekes és elgondolkodtató prezentációjában elmondta,hogy DaVinci is dacból hozta létre kódrendszerét. A polihisztor ugyanis diszlexiás volt és nem tudott prezentálni, ami miatt sokan kinevették. A zseni válaszul a matematika nyelvét választotta, mondván, ha én nem értek ahhoz,amihez ti és elvárjátok,lássuk mire mentek ti azon a nyelven, amit én beszéek! Az eredményt pedig már mindenki ismeri… Az közismert pszihológus előadása és rövid szünet után folytatódtak a programok. Először Tehetség és fogyatékosság – tegnap és ma címmel dr. Takács István egyetemi docens, a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karának Tanszékvezetője tartott előadást.Majd végül, de nem utolsó sorban,pedig játszva fejlődés következett.A készségfejlesztő játékokkal felszerelt Tarzan™ Park mutatkozott be szakmai szemmel a pedagógusoknak.