•  
  •  
  •  

Szeptember 30-án 17 órai kezdettel tartotta soron következő ülését Újpest Önkormányzatának Képviselő-testülete.
A napirendek tárgyalása előtt dr. Derce Tamás polgármester Újpest jelen lévő két Díszpolgárát, Blázy Lajos evangélikus lelkészt, valamint Göröcs János labdarúgót köszöntötte, majd bizottsági cserékről döntött a testület. Egyhangúlag elfogadták – az SZDSZ javaslatára – Herczeg Krisztián jelölését a Gazdasági Bizottságba, Varga Judit delegálását a Közművelődési és Oktatási Bizottságba; valamint Kovács Pétert a Városfejlesztési, Gergely Józsefnét a Közbiztonsági, Ficsor Ferencet a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat tagjának választották meg. A Jobbik Magyarországért Zelenák Mátét javasolta a Közbiztonsági Bizottság tagjának.

Ezután a napirendek tárgyalása következett, elsőként dr. Derce Tamás polgármester előterjesztéséről szavaztak a képviselők. A Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője törvényességi észrevételt nyújtott be a képviselő-testület egyik rendelete kapcsán, mely a közművezetékek létesítésének és elhelyezésének egyes feltételeiről szólt. Az észrevétel a támadott rendeletet építésügyi hatósági szempontból vizsgálta, azonban a rendeletben elsősorban városképvédelmi és környezetvédelmi előírások szerepelnek – ez viszont önkormányzati ügynek minősül. A testület nem értett egyet a hivatalvezető észrevételével.
 
Városcímer – viták kereszttüzében
 
Ezt követően az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló rendeletének I. féléves végrehajtását tárgyalták. Dr. Trippon Norbert (MSZP) alpolgármester előterjesztésében tájékoztatta a testületet az önkormányzat költségvetési előirányzatainak időarányos alakulásáról, a tartalék felhasználásáról, a hiány, vagy többlet összegének, illetve költségvetésének alakulásáról. A beszámoló az eredeti, illetve a módosított költségvetési előirányzatokat is tartalmazta. Az alpolgármester elmondta, hogy a számok csak az első fél évet mutatják, azóta sok intézmény bevétele változott. A kiadási oldalt javítja az, hogy jól alakultak az Önkormányzat kamat- és árfolyambevételei, illetve a Főtér pályázatra szánt 300 M Ft-ot csupán jövőre használják fel. A nehézségekről is szó esett: nyáron sok épület- és útfelújítás történt, mely a kiadásokat növelte. Szalma Botond (KDNP) képviselő elmondta, hogy a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság nem fogadta el az UV Zrt. és a Gazdasági Intézményről szóló beszámolót. Végül az előterjesztést 20 igen, 4 nem, 6 tartózkodással a elfogadták. 
A harmadiknapirendi pont, mely az egyik legnagyobb vitát szülte, Újpest címerének egyes épületek homlokzatán történő elhelyezéséről szólt. A Berényi András főépítész által kidolgozott koncepció szerint a címereket több közterületen, illetve a város arculatát meghatározó elemeken – intézményeken, lakóépületeken, nagy tömeget befogadó kulturális- és sportlétesítményeken, kiemelt útszakaszokon, magasabb épületeken stb. – helyeznék ki. Az előterjesztő, dr. Trippon Norbert kiemelte, hogy Újpestet erős lokálpatriotizmus jellemzi. Wintermantel Zsolt (FIDESZ) úgy vélte, hogy fontosabbak a működő intézmények, mint az épületen lévő címer, utalva ezzel a bezárt Szülőotthonra. A szándék nemes lehet, folytatta a képviselő, ha nem erőltet, hanem segít, és lehetőséget ad a döntésre, ezért Wintermantel Zsolt módosító javaslatot ajánlott, melyben javasolta a kötelező címerelhelyezés és a büntetés eltörlését. Szalma Botond (KDNP) hozzátette: kevés pénze van az Önkormányzatnak az utcanévtáblák kicserélésére, és a címerek kihelyezésére. Dr. Trippon Norbert elmondta, hogy nem az állampolgárokat, hanem a befektetőket kötelezné elsősorban a címer kihelyezésére, ők viszont az ügy mellett állnak. Wintermantel Zsolt módosító javaslatát nem fogadta el a testület, az alapjavaslat mellett 20 képviselő igennel, 9 nemmel szavazott. 
 
Keserű kórisme a Károlyi kórházról
  
Ezt követőenúj rendeletet fogadott el a képviselő-testület a piacok és vásárcsarnokok működésével kapcsolatban. A dr. Trippon Norbert alpolgármester által előterjesztett rendelet érinti a helypénz kérdését, a hulladékkezelésre vonatkozó térítési díjakat, az üzletnek nem minősülő árusítóhelyek hasznosítását, az üzemeltető kötelezettségeit, és az árusítási rendet is. Átláthatóbbá válik a piac működési rendje, és igazságosabbá a költségnemek megosztása. A rendeletet a testület egyhangúlag fogadta el.
Dr. Derce Tamás terjesztette elő a Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet részére vissza nem térítendő támogatás nyújtásáról szóló határozatot. Az egészségügyi struktúra átalakítása osztályok megszűnését és az aktív ágyszámok csökkenését eredményezte, ez pedig a működési költség megvonását, így a beruházások befejezése, és a fontos műszerek beszerzése nehézségbe ütközik. Az Önkormányzat a 2008. évi költségvetésének tartalékaiból az alábbiakat finanszírozza: a Városi Kórház Nővérszállójában lévő szobák befejezése, a Központi Intenzív Osztálynak őrző monitor vásárlása, a laparoscopos műtétekhez szükséges eszközök beszerzése, valamint orvosi helyiségek kialakítása és gyógytorna lehetőségének megteremtése, összesen 25 millió forint értékben. Elsőként Pajor Tibor (Jobbik Magyarországért) jelezte, hogy nem az önkormányzat, hanem a főváros feladata és kötelessége volna segítséget nyújtani. A képviselő javasolta továbbá (elsősorban az MSZP-frakciónak), hogy a 25 millió forintot egészítsék ki 130 000 Ft-tal, amely az Újpesti Napló egyszeri féloldalas hirdetését fedezi. A képviselők 14 igen, 15 nem mellett a nem fogadták el ezt a javaslatot. Dr. Hollósi Antal (FIDESZ), a Károlyi Kórház főorvosa orvostársai és betegei nevében megköszönte az anyagi támogatást. Elmondta továbbá félelmeit, miszerint a kórház rossz helyzete miatt felmerült a bérek vagy a létszám csökkentése is. Nagy István (FIDESZ) alpolgármester hozzátette, hogy a korábban folyósított 400 Millió Ft hitelt véleménye szerint a Kórház nehezen, vagy egyáltalán nem tudja majd visszafizetni. Ezután ismét Szalma Botond képviselő kért szót. Úgy vélte, Újpest Önkormányzata túl sok feladatot vállal át a fővárostól, illetve arra kérte az MSZP-frakciót, hogy tájékoztassák a kormányt a kialakult helyzetről. Szalkai István (MSZP) képviselő erre úgy reagált, hogy a testületben eddig egyetértés volt a kórházzal kapcsolatban; fontosnak tartja továbbra is az alapos közös munkát. Végül dr. Derce Tamás mondta el véleményét, miszerint ha más vezetné a fővárost, a kórház megmenekülhetne. Az alapjavaslatot egyhangúlag elfogadta a képviselő-testület.
 
Közeledő karácsony
 
Dr. Trippon Norbert alpolgármester előterjesztést nyújtott be a Duna-part és a Farkaserdő megtisztítása tárgyában kiírt egyszerű közbeszerzési eljárás lezárásáról. A megadott határidőre három ajánlat érkezett, az elbírálás szempontja a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás volt. Ennek értelmében nyertesnek a Magyar Kőris Kertészeti és Szolgáltató Kft.-t hirdették ki nyertesnek, a következő legkedvezőbb ajánlatot a Pannon Park Forest Kft. adta. 19 igen, 1 nem, 10 tartózkodással az előterjesztést elfogadták.
Újpest Önkormányzata minden évben karácsonyi csomagot oszt szét szociálisan rászorulók között ajándékutalványok formájában, így a 2008-as évben is, melynek beszerzésére idén is egyszerű közbeszerzési eljárást indítottak el. A benyújtási határidő november 3, 10:00 óra. Az ajánlati dokumentáció az aljegyzői titkárságon tekinthető meg. Dr. Trippon Norbert előterjesztését elfogadták a képviselők. 
A testület ezután – dr. Trippon Norbert alpolgármester előterjesztésében – a volt Bródy Gimnázium üresen álló épületének hasznosítását tárgyalta. Az övezet városias, zártsorú beépítésű városközponti terület besorolású, viszont az ingatlanon jelenleg országos műemlékvédelem alatt álló épület áll, mely nem bővíthető és nem építhető át. Lehetőség van azonban a József Attila utca felőli fronton az épületegyüttes fejlesztésére úgy, hogy az illeszkedjen a meglévő műemléki épülethez. A hasznosításhoz legcélszerűbb az épület értékesítése, mely többfordulós pályázat útján történhet. Az ingatlanbecslés alapján az ingatlan összesített bruttó értéke közel fél milliárd Ft. Wintermantel Zsolt (FIDESZ) azt javasolta, hogy ha a legmagasabb ajánlott vételár nem érné el a becsült összeget, az Önkormányzat a pályázatot nyilvánítsa érvénytelennek. Az alpolgármester úgy vélte, nem szükséges most a módosítás. A testület 12 igen, 17 nem arányban szintén úgy döntött, hogy módosítás nélkül szavaznak az előterjesztésről, majd 20 igen, 1 nem, 9 tartózkodással elfogadták a javaslatot.