Tiltakozik Újpest a pénzügyi kivéreztetés ellen

  •  
  •  
  •  

Nem hatottak a kérések és a figyelmeztetések: plakátokkal tiltakozik a kerület az ellen, hogy súlyos milliárdokat veszítsenek a lakosok.

Mint arról korábban többször is beszámoltunk, kerületünk is súlyos anyagi áldozatvállalásra kényszerül 2021-ben. A kormány által bejelentett gazdaságvédelmi intézkedések keretében felére csökken az iparűzési adó, illetve ezen felül is számos olyan intézkedés született már meg, amely óriási pénzeket von el az önkormányzatoktól.

Déri Tibor polgármester ma egy Facebook-posztban jelentette be, hogy Újpesten plakátkampány indul, hogy felhívja a lakosok figyelmét arra, ami éppen történik. Kiemelte, hogy a pénzt nem az önkormányzatok veszítik el igazán, hanem azok az emberek, akik ott élnek.

“Hiszen ezt a pénzt nem tőlünk – városvezetőktől – veszik el, hanem a kerület lakosaitól. Ők is érezni fogják, hová nem jut elegendő forrás, hiszen elvették azt tőlünk. Veszélyben vannak közszolgáltatásaink, veszélyben vannak azok a közös sikerek, amiket együtt értünk el már a 2020-as évben.”

-írja posztjában Újpest polgármestere.

Déri Tibor

A kampány a Pénzügyi háború 2021 címet viseli, és a plakátokon folyamatosan tájékoztatja majd a kerület vezetése a lakosságot. Több plakát már hétvégén kikerült a közterületekre.

Egyelőre megjósolni is nehéz, mekkora bevételkieséssel kell majd számolni a különböző elvonások miatt. Az Újpesti Naplónak múlt héten nyilatkozó Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes úgy véli: ha az elvonások és bevételkiesések nyomán nem érkezik kormányzati kompenzáció, akkor novemberre fizetésképtelenné válik a főváros. Több kerület, például Józsefváros, Ferencváros, vagy a szomszédos XV. kerület is súlyos kieséssel számol: utóbbiak úgy kalkulálnak, hogy a kormány naponta 9,6 millió forinttal rövidíti meg a kerületet. Ez összesen 3500 millió forintot, azaz 3 és fél milliárd forintos elvonást jelent 2021-ben.

Az elvonások miatt a közszolgáltatások állhatnak le legelőször. Józsefvárosban nem tudnak buszt bérelni az iskoláknak, a XIII. kerületben arra számítanak, hogy beruházások állnak le, mert azokat nem lesz miből finanszírozni.

, , , , , , , ,