Tíz éve ment el a technikás labdarúgó

  •  
  •  
  •  

Nagymarosi Mihály (1919-2002), az Újpest FC, az UTE és a Budapesti Dózsa fedezete, 1942 és 1950 között 13 mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt és 3 gólt szerzett.

– „A labdarúgás Rastellije” – így jellemezhetnénk őt a legtalálóbban. Csillogó technikai készsége, sziporkázó szellemességgel, kitűnő fizikai adottságokkal és jó idegekkel párosult. Kivételes képességei mellett azonban akadt egy jelentős hiányossága: gyakran szeszélyesnek bizonyult. Pillanatnyi hangulatától függött teljesítményének színvonala. Olykor önmagának játszott, kockázatos, könnyelmű megoldásokkal próbálkozott. Rendkívül könnyed mozgása a kívülállók számára néha „halvérű” játékfelfogásnak tűnt. Ez azonban inkább páratlan nyugalmát tükrözte, mint nemtörődömségét. Mindezek ismeretében, Nagymarosi Mihály a magyar labdarúgás legkiválóbb képességű játékosai közé sorolható.

Lila-fehérben 1940 és 1950 között 222 mérkőzésen lépett pályára, s 25 gólt lőtt, ebből 20-at büntetőből. Viszonylag kevés válogatottságában nagy szerepet játszott a második világháború, amelynek idején a magyar csapat is a szokottnál kevesebb mérkőzést vívott. Legjobb játékát bemutatkozása alkalmával, 1942. május 3-án, a Németország elleni találkozón nyújtotta. Újpest után még évekig a Nagymaros lett a csapata.

Nagymarosi Mihály 2002. szeptember 7-én, tíz évvel ezelőtt hunyt el.

(G)