Tizennégy emelet magasból zuhant rá egy férfi a babakocsit toló nőre, mindketten meghaltak

  •  
  •  
  •  

A rendőrség információi szerint öngyilkossági szándékkal ugrott ki egy emeletes ház ablakából az a férfi Budapest tizenegyedik kerületében, aki ráesett egy babakocsit toló nőre péntek este. A balesetben mindketten életüket vesztették, és a babakocsi is összetört, de a benne lévő gyermek csak könnyebben sérült – írja az MTI.

A baleset Budapest XI. kerületében, a Hadak útján történt. A Blikk a ház egyik lakójától úgy értesült, hogy a szóban forgó épület 12. emeletén lakott az a kétgyerekes édesanya, akire rázuhant a magasból a férfi. A lap úgy tudja, hogy a ház kamerája rögzítette, ahogy egy férfi szerszámosládával bement a házba, majd a lépcsőház teraszáról kiugrott.

A rendőrség hivatalos közlése szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. július 31-én 17 óra 34 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a panelház tizennegyedik emeletéről egy férfi kiugrott, és ráesett egy családjával sétálni induló asszonyra.

Az édesanya a két gyerekével és a férjével éppen ekkor érkezett haza, információik szerint a férfi végignézte az esetet.

A tragédia során a 42 éves budapesti férfi és a 41 éves fővárosi nő is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők sem tudták megmenteni életüket. Az asszony családja – férje és két gyermeke – az eset során nem sérült meg.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: a helyszínre négy mentőegységet riasztottak, az első rohamkocsi percek alatt a helyszínre ért.

A mentők a földön egy férfit láttak, aki nagy magasságból zuhant ki és ráesett egy anyukára, a nő mellett féléves kislánya is ott volt.

Lapértesülések szerint a nő által tolt babakocsi összetört, de a benne lévő gyermek csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A csecsemőt a gyermeksebészeti osztályra szállították.

Az eset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés vétség miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja.

, , , ,