Címke: baleset

19
okt

Szendergő autós okozott balesetet Újpesten

A rendőrök a Farkas-erdőből kerítették elő a vétkes sofőrt, aki ott pihente ki az izgalmakat.
9
Már

Gázolás az Elem utcai vasúti átjáróban

Gyalogost gázolt a vonat kedd reggel 9 óra körül az Elem utcai vasúti átjáróban, a férfi életét vesztette.
8
jan

Felfüggesztettet kapott a karambolozó rendőr

Az utolsó szó jogán is elnézést kért az elhunyt járőrtárs családjától.
7
jan

Ablakon kizuhant gyereket élesztett újra egy rendőr Újpesten

A másfél éves kislányt kórházba vitték, a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz.
21
okt

Vádat emeltek a halálos újpesti rendőrautó-baleset ügyében

A 2018. február 15-én történt ütközésben az újpesti kapitányság fiatal rendőre vesztette életét.
7
okt

Megszólalt a vértesszőlősi siklóernyőbaleset újpesti áldozatának testvére

„A szüleim azt gondolták, hogy a honvédség vagy a katasztrófavédelem megkeresi majd őket, valaki eléjük áll, és annyit mond, hogy bocs, hibáztunk. De ilyen azóta sem történt.”
11
aug

Elhunyt az újpesti siklóernyős, aki 20 métert zuhant a szakszerűtlen légimentés során

Oroszi Zsolt sajnos nem élte túl a súlyos balesetet.
1
aug

Tizennégy emelet magasból zuhant rá egy férfi a babakocsit toló nőre, mindketten meghaltak

Kettős tragédia a XI. kerületben.
8
Júl

Siklóernyő-baleset: Videón az elbaltázott helikopteres mentés

Rögzítették, hogyan tört ketté a fa a szerencsétlenül járt újpesti sportoló alatt.
7
Júl

Újpesti sportoló a vasárnapi siklóernyő-baleset után a szakszerűtlen mentés miatt életveszélyesen megsérült férfi

20 méteres magasságból zuhant le a fáról egy katonai mentőhelikopter miatt.