Véletlenül megégett egy fiatal Újpest szurkoló a derbin

  •  
  •  
  •  

Az Újpest megalázó, 5-0-s vereséget szenvedett az ősi rivális Ferencvárostól a február 25-i derbin, az NB I 22. fordulójában. A lila-fehérek egyik szurkolóját azonban még ennél is nagyobb baj érte, a meccs hevében véletlenül meggyulladt a ruhája.

Nem volt sok köszönet a vasárnapi, a Megyeri úti stadionban megrendezett találkozóban: ugyan az Újpest magabiztosan kezdett, a Ferencváros pedig a mérkőzés elején bizonytalannak mutatkozott, a vendégcsapat hamar összeszedte magát és öt góllal sorozta meg a hazaiak hálóját.

„Fájó ez az eredmény, mert a 0-5 ellenére jól kezdtünk. Olyan hibákból kaptuk a gólokat, amikről egész héten beszéltünk. A félidőben 0-2 volt, kinyíltunk, kaptunk még hármat. Nagyon rövid idő állt rendelkezésre, hogy rendezzük a sorokat”– nyilatkozott a megsemmisítő vereségről Simon Krisztián középpályás.

Az est legnagyobb vesztesének azonban kétségkívül egy szerencsétlenül járt Újpest-szurkoló számít, aki az egyik pirotechnikai akció során alaposan megjárta. A fiatal férfinak egy parázs véletlenül belepattant a ruhájába, ami kigyulladt, a tüzet a mellette álló szurkolótársai oltották el. „Szétégett a nyaka” − írta egyikük az Újpest FC Szurkolói Csoportban a facebookon.

ÚN

fotó: Magyar Nemzet (Ladóczki Balázs)

, , , , , ,