„Több mint százmillió ember lett a kommunizmus áldozata”

  •  
  •  
  •  

A kerület két pontján is fejet hajtott Újpest a kommunizmus áldozatainak emléke előtt február 24-én. A Mártírok útja 58. számú házon lévő táblánál, amely az 1945-ben, német hangzású nevük miatt magyar vagy szovjet lágerekbe hurcolt újpestiek szenvedésének állít emléket, Czigler László alpolgármester mondott beszédet.

„Levéltári kutatások és becslések alapján világviszonylatban több mint százmillió ember lett a kommunizmus áldozata. Kelet-Közép Európában az éhségben, a kényszermunkatáborokban elpusztultak vagy kivégzettek száma meghaladja az egymillió főt. A XX. században nekünk, magyaroknak is bőven kijutott a totális diktatúrákból, ilyet is láttunk, olyat is láttunk: barnát és vöröset, nácit és kommunistát. Szívből gyűlöljük mindkettőt”

– fogalmazott Újpest alpolgármestere, hozzátéve, hogy az emléknap a mának is üzen.

Czigler László

„Ne feledjük azt sem, hogy mi egyszer már nemet mondtunk arra, hogy a jövőben bármilyen formában is felüthesse a fejét a kommunizmus ideológiája. Nevezze magát bárhogyan is, mi mindig nemet fogunk rá mondani. Nagy a felelősségünk e tekintetben ma is. Kötelességünk megemlékezni és kibeszélni a XX. század bűneit, hiszen szabad ország csak szabadon beszélhet a múltjáról, amelynek elszenvedője volt. Tisztelet a hősöknek, soha többé kommunizmust!”

– hangsúlyozta Czigler László.

E szavak után elsőként Újpest Önkormányzata helyezte el az emlékezés virágait, majd koszorúzott a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika, a Jobbik, a Momentum és az Újpesti Városvédő Egyesület. A résztvevők ezek után átsétáltak a Deák Ferenc utca 23-as számhoz – az újpesti rendőrség egykori épületéhez -, ahol az 1919-es proletárdiktatúra mártírjainak nevét megörökítő emléktábla előtt rótták le kegyeletüket.

, , ,