Új kijárási szabályokat alkot a kormány jövő hét végére

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Orbán Viktor szokásos heti rádióinterjújában többek között arról beszélt, hogy jobb, ha nem válik mindenki „botcsinálta” járványügyi szakemberré, hagyjuk a tudósokat, hiszen „kiváló koponyáink vannak”.

A Kossuth Rádióban elhangzott beszélgetésben az Index szemléje szerint a május 3. utáni helyzetre vonatkozóan Orbán elmondta: új kijárási szabályokat fognak alkotni, mert a védekezés új szakaszába lépünk majd, és a kormány fokozatosan – szigorú menetrend szerint – újraindíthatja Magyarországot.

„ Jövő hétvégére új szabályokkal kell rendelkeznünk, ezek kialakítása gőzerővel folyik”

– mondta, azt ígérve, hogy az idősek érdekében speciális szabályok vonatkoznak majd a veszélyeztetettebbekre.

A miniszterelnök beszélt a kórházi ágyfelszabadítási intézkedést érintő kritikákról, és azt mondta: a felelősségteljes magatartás a legrosszabbra való felkészülés, ezt követték. Méghozzá azért, mert

„ha az élet újraindításakor a vírus elszabadul, nem tudjuk megállítani, akkor valóban tízezer kórházi ágyra lehet szükség”.

Orbán szerint azért kellett felkészíteni az egészségügyi ellátórendszert, hogy ha az ország újraindításakor tömegessé válnak a megbetegedések, ne érje őket váratlanul egy nagyobb betegtömeg.

„Egyetlen magyar emberről, (…) egyetlen beteg emberről sem mondunk le”

– fogadkozott.

A kormányfő szerint az, hogy a magyar járványkezelés eddig sikeres, az leginkább annak köszönhető, hogy „nem rezeltek be a magyarok”. A kérdésre, hogy konkrétan mégis mi következik május 4-től, Orbán azt mondta:

„együtt fogunk élni a vírus fenyegetésével”.

Szerinte három dolgot tudunk biztosan:

  1. a koronavírusnak van egy korspecifikuma, az idősebb korosztálynál jelentkeznek a súlyosabb tünetek;
  2. életkoruktól függetlenül fenyegeti a koronavírus a krónikus betegeket is;
  3. Budapesten és a nagyvárosokban más szabályokat kell alkalmazni, mert a tömeges megbetegedések ezeken a helyeken fordulhatnak elő.

„Nem túl vagyunk rajta, hanem felkészítettük magunkat a legrosszabb forgatókönyv esetére is”

– fogalmazott Orbán.

A kormányfő szerint tehát most együtt kell élni azzal, hogy itt van egy vírus, „nincs vakcinánk”, és ilyen életvitelre kell berendezkedni május 4. után egészen addig, amíg lesz védőoltás a koronavírus ellen.

Május 4. után általános, állandó szabályok jönnek,

a polgármesterek az eddigi hétvégi szigorító lehetőségeiket várhatóan megkapják májustól állandó jogkörként.

Orbán gyors gazdasági kilábalásra készül, úgy gondolja, hogy néhány hónapon belül, sőt már az év végére visszatornászhatja magát a gazdaság a válság előtti állapotra, és azt ígérte ismét, hogy amennyi munkahelyet tönkretesz a vírus, annyit fognak létrehozni.