Újabb szülinap a „Madárfészekben”

  •  
  •  
  •  

A Madárfészek Ökölvívó Akadémiával közösen szervezett születésnapi zsúrt április 5-én ismét az Újpesti Cseriti. Ezúttal egy fiú, Dani ünnepelhette családja, barátai körében a nagy napot.

Éppen két hete, hogy elindult az Újpesti Cseriti élményajándékainak újabb sorozata a közelmúltban nyílt ökölvívó akadémia épületében és máris új ünnepeltet látott vendégül az intézmény szombat délután.

-    Mivel Újpest befogadott bennünket, mi teljesen integrálódni szeretnénk a város életébe és részt venni mindenben, ami lehetséges, legyen szó a Cseriti által pártfogolt nehézsorsú gyerekeknek szánt születésnapi zsúrról, jótékonysági focikupáról, avagy kutyapiszok gyűjtésről – mesélt a program hátteréről Kléner Katalin, a Madárfészek Ökölvívó Akadémiát és az annak otthont adó Pozsonyi úti, egykori Halassy- sportközpont épületét is üzemeltető alapítvány elnöke.

Mint elmondta, elsősorban azoknak a nehézsorsú gyermekeknek kínálnak egy felejthetetlen délutánt, akik már „kinőttek” abból a korosztályból, amelyet a Maki játszóház hasonló felajánlásával immár jó ideje megcéloz.

A mostani vendég, Dani a 14. szülinapját ünnepelte ma testvére, barátai körében. A köszöntést közös ének, majd az ünnepi torta felszelése követte, amely után a gyerekcsapatot kétórás tekézés várta. - A bowlingozást már próbáltam, az pedig a tekézés rokona. Majd megtanítom a csapatot – mondta igazi nagyfiúhoz illően az ünnepelt tortamajszolás közben, néhány perc múlva pedig már lelkesen gurítottak a gyerekek a pályán.

G.R.