Újpest határában forog az új Gárdos -film

  •  
  •  
  •  

A Rákospalota-Újpest vasútállomás környékén járók szokatlanul nagy sürgés-forgásra figyelhettek fel hétfőn este. Itt forgatják ugyanis Gárdos Péter első, 2010-ben megjelent regényéből, a Hajnali lázból, azonos címmel készülő film egyes jeleneteit.

Hajnali láz címmel forgatja legújabb filmjét Gárdos Péter, a Szamárköhögés és a Tréfa rendezője. Több jelenetet a Rákospalota-Újpest vasútállomáson vesznek fel, amelyeket hétfőn este kezdtek el forgatni, és kedden éjjel fejezik be. A romantikus hangvételű film a rendező első regényéből készült, amelyet holokauszttúlélő szüleinek egykori meghökkentő találkozása és szerelme ihletett.

A családregény szerelmük szárba szökkenését meséli el. 1945 májusának végén a Balti-tengeren egy svéd hajó kabinjában megmentik egy fiatalember – a rendező édesapjának – életét. Lecsapolnak többliternyi folyadékot a tüdejéből. A történet 1946 őszén, másfél évnyi távollét után zárul, amikor az ifjú házasok a fordulatos cselekmények után leszállnak a Keleti pályaudvarra begördülő vonatról. A Rákospalota-Újpest állomás úgy került a forgatási helyszínek közé, hogy kísértetiesen hasonlít az eksjői állomásra, ahová 1945 decemberében megérkezett Gárdos édesapja. 


Az eksjöi állomás, amely tényleg, mintha az újpesti testvére lenne

Gárdos Péter színház- és filmrendező 1948-ban született Budapesten. Legemlékezetesebb alkotásai az Uramisten, a Szamárköhögés, A skorpió megeszi az ikreket reggelire, A porcelánbaba, valamint a legutóbbi, a Tréfa. Filmjei számos díjat nyertek a legjelentősebb hazai és külföldi fesztiválokon. A Hajnali láz az első regénye. Az azonos címmel készülő film forgatását januárban kezdték el svédországi helyszíneken.

G.R.