Újpest lett a főváros legvirágosabb kerülete

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A Magyar Turisztikai Ügynökség 28. alkalommal hirdette meg a Virágos Magyarország versenyt. A megmérettetésre több mint 320 pályázat érkezett, a zsűri összesen 49 díjat osztott ki, melyek közül Újpest nyerte a Budapest Főváros díját, ezzel a legvirágosabb kerület címet.

A fővárosi fődíjat olyan zöld kezdeményezésekkel és fejlesztésekkel érdemelte ki Újpest, mint a Vadvirágos Újpest, az Intézményi Zöldfalak Projekt, az első Újpesti Közösségi Tankert az Izzó Lakótelepen, a betonkerítésre telepített vadszőlők a Fóti úton, a megújult Béke tér és a káposztásmegyeri Sándor István park.

„Nagy elismerése ez a zöld kezdeményezéseinknek. Köszönjük a projektekben részt vevő szakértő kollégáink munkáját és elkötelezettségét, de elsősorban köszönjük Újpest lakosságának támogatását”

– mondta el Trippon Norbert, a zöld fejlesztéseket vezető alpolgármester.

Trippon Norbert

A beérkezett pályázatokat 120 fős, kertész, tájépítész és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelte, akik szerint évről évre egyre színvonalasabb pályázatok érkeznek a versenyre, sorra szépülnek meg a közterületek, illetve számos településen és kerületben átgondolt, a fenntarthatóság szempontjait is szem előtt tartó zöldfelület-fejlesztések zajlanak.