Újpesten is csalók élhetnek vissza a járványhelyzettel

  •  
  •  
  •  

Sajnos a koronavírus okozta veszélyhelyzetben nem mindenkit a társadalmi összefogás vezet, a bűnözők igyekeznek a maguk javára kihasználni a jelenlegi viszonyokat, ezért az újpesti önkormányzat mindenkit arra kér, hogy fokozottan ügyeljen a saját és lakóingatlana biztonságára.

Czigler László várostervezésért, közbiztonság és rendészetért felelős alpolgármester arról tájékoztatta az Újpest Médiát, hogy a napokban értesültek egy-két olyan esetről, amikor gyanús alakok azt állították magukról, hogy az önkormányzattól jöttek ellenőrizni, fertőtleníteni vagy takarítani.

„Az önkormányzat munkatársai csak azokat a hatósági karanténban lévő, vagy 70 év feletti lakosokat keresik föl, akik a 06/70-500-1546-os telefonszámon, vagy a koronavirus@ujpest.hu-n felvették a kapcsolatot velünk. Semmiféle egyéb indokkal nem mennek ki senkihez” – hangsúlyozta az alpolgármester, aki hozzátette:

„A kollégáink közül senki, semmilyen ürüggyel nem fog megpróbálni bejutni a lakásba, ugyanis ez tilos számukra. Ha valaki idegen ezt mégis megpróbálja, az mindenképp legyen gyanús, kérjük, hogy az ilyen eseteket jelezzék a hatóságok felé.”

Czigler László azt is nyomatékosította, hogy az élelmiszer- és gyógyszervásárlásban jelenleg a polgárőrök és a közterület-fenntartók segítenek, amennyiben a helyzet súlyosbodik, akkor civil önkéntesekkel bővül az intézkedők köre.

Ők rendelkezni fognak azonosító igazolvánnyal, illetve az önkormányzathoz fordulók azonosító jelszóban vagy kódban is megállapodhatnak velük a diszpécsereken keresztül, hogy biztos legyen az érkezők kiléte.

Az alpolgármester ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a diszpécserek már most is mindenkivel közlik, hogy név szerint ki, és pontosan hány órakor megy ki hozzájuk.

A járványhelyzetet kihasználó csalókra a rendőrség is figyelmeztetett, az alábbi hatósági felhívásban olvasható, hogyan kerülhető el, hogy pórul járjon valaki:

, ,