•  
  •  
  •  

Mindannyian láttunk már amerikai vagy éppen régi magyar filmekben tábortűz körül zöld egyenruhában ülő cserkészeket. A jellegzetes uniformist viselő természetjáró fiatalok nagyon komoly lelki elvekhez és életszemlélethez tartják magukat.

A cserkészmozgalom pártpolitikától és vallási felekezettől független ifjúságnevelő tömörülés, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől függetlenül. Az újpesti cserkészek, az 1918-as számú Xántus János Cserkészcsapat év közben is várja az érdeklődő és csatlakozni vágyó gyerekeket.

Újpestnek saját cserkészcsapata van, méghozzá 2008 óta. A csapatlétszám jelenleg 73 személy és 9 őrs működik a kerületben. Az 1918-as számú Xántus János Cserkészcsapat több mint 10 éve aktív, és örömmel fogadja az új érdeklődőket. Palkó Dániel „Medve” helyi parancsnok szavaiból az derül ki, hogy cserkészkedni egyrészt remek móka, másrészt komoly személyiségfejlesztő erő. Köztük olyan közösségbe kerül az újonc, amelyik komoly lelki elvek mentén működik, és akár életre szóló barátságok is kialakulhatnak.

„Az elsődleges célunk az, hogy hasznos időtöltést nyújtsunk a fiataloknak. A cserkészet önkéntes, mi annyit kérünk a tagjelöltektől, hogy vegyék komolyan a tanulást. A mozgalom kezdetei 1907-ig nyúlnak vissza, az eszme pedig mindig ugyanaz volt: politikamentes szervezet vagyunk, amely bár felekezettől független, mégis fontos, hogy mindenki élhesse meg a saját vallását. Senkit se térítünk át semmiféle vallásra, de fontos, hogy a fiatalok megerősödjenek a hitükben.”

A cserkészek közismerten sokat tesznek a hazájukért, a nemzeti kultúrájuk ápolásáért és megőrzéséért, a cserkésztáborokban sokszor csendülnek fel magyar népdalok hangjai, vagy éppen magyar verseket szavalnak. De ugyanilyen alappillér náluk a barátság, a nyitottság és az embertársak tisztelete.

„Hiszünk abban, hogy a cserkészet a legjobb dolog, ami történhet egy fiatallal, ezért igyekszünk megmutatni ezt. Barátkozóak vagyunk és nemcsak ünnepségeken, illetve eseményeken lehet találkozni a csapattal, hanem részt veszünk a helyi közösségi munkában és szolgálatban is.”

Mivel a mozgalom alappillére a szabadidő hasznos eltöltése, ezért az újpesti kiscserkészek minden héten őrsi foglalkozásokon vesznek részt.

„A másfél órás foglalkozásokra az őrsvezetők mindig készülnek egy kis népdallal, egy kis cserkész tudásanyaggal, nagyon sok játékkal, és mindig szóba kerülnek a lelki elvek és a cserkész értékrend.”

Palkó Dániel elmondta, az újpesti cserkészek legfőbb eseménye a nyári tábor, amit minden évben megrendeznek.

„Ilyenkor mindig sátortáborozunk, járjuk a természetet. Megtanuljuk, hogyan kell térkép és iránytű segítségével tájékozódni, különböző hagyományos cserkészcsomók kötését tanuljuk meg, botot faragunk, és az énekszó mellett klasszikus cserkész aktivitásokat végzünk.”

A csapatparancsnok úgy érzi, a gyermekévek elmúltával is megmarad a cserkészet szellemi öröksége.

„Egyrészt megőrzik a kézügyességüket, másrészt tartjuk magunkat ahhoz az alapelvhez, hogy a cserkész ott segít, ahol tud. Az egykori cserkész sose szemetel, nyitott és megértő az embertársai iránt, tiszteli az időseket, komoly és megbízható munka téren is.”

Az újpesti 1918-as számú Xántus János Cserkészcsapat folyamatosan várja az érdeklődőket. További információt a közösségi médiában, a xantuscserkeszcsapat.webnode.hu oldalon vagy a xantuscserkeszcsapat@gmail.com e-mail-címen lehet kérni.

, , ,