Újpesti diáksportolókat, kiváló tanulókat, a diákközösségekért és a gyermekekért dolgozókat díjazták a héten

  •  
  •  
  •  

A héten az újpesti diákélet és oktatás jeleseié volt a főszerep a IV. kerülti városházán. Június 2. és június 5. között adták át ugyanis a tanulók és a pedagógusok kiemelkedő és példamutató munkáját, teljesítményét elismerő – a képviselő-testület által alapított – díjakat.

Bedő Kata alpolgármester az Újpest Médiának úgy fogalmazott, hogy „igazán kellemes és szívmelengető” volt számára a ceremóniasorozat, amely a koronavírus-veszélyre való tekintettel formabontó körülmények között zajlott le az önkormányzat épületében.

„Hagyományosan a díjakat egy központi ceremónia keretében adják át, azonban a vírusveszélyre való tekintettel az ünnepségek megtartására most napi elosztásban, szűk körben, a biztonsági előírások betartásával, de kitűnő hangulatban, a városháza dísztermében került sor”

– árulta el Bedő Kata, aki ezúton is még egyszer gratulált az összes díjazottnak.

Június 2-án a városháza házasságkötő termében adták át az Újpest Kiváló Diáksportolója Díjat az alábbi tanulóknak:

  • Kajtor Enikő aerobikos, az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium 11.a osztályos tanulója, az Újpest Sport Club sportolója;
  • Kopfer Anna karatés, az Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola 7.b osztályos tanulója, az Újpesti Torna Egylet sportolója;
  • Krizsanovszki Lili Nóra műkorcsolyázó, az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola 8.a osztályos tanulója, a Sebestyén Korcsolya SE sportolója;
  • Sudár Norbert úszó, az Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 4.a osztályos tanulója, a Bohóchal sportolója;
  • Megyeri Mihály labdarúgó (speciális sportoló), a Budapest III. Kerületi Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, kollégium és Gyermekotthon 11.c osztályos tanulója, a Csalogány Diáksport Egyesület sportolója.

Nehezített pályán, kimagasló eredménnyel

Megyeri Mihályról külön érdemes szót ejteni, a Csalogány DSE speciális nevelési igényű sportolója ugyanis kimagasló labdarúgó teljesítménye mellett atlétikai eredményeivel is méltóvá vált az elismerésre. Azon túl, hogy felkészítő edzője, Srp Miklós atléta, a riói ötkarikás játékok 50 km-es gyaloglásának olimpikonja, illetve testnevelő tanára, Oravecz Éva is elkísérte a ceremóniára Misit, az Újpest Ultras egyik tagja, Vass Csaba is emlékezetessé tette számára a díjátadást: egy laptopot és egy iPhone-t adományozott neki, megható pillanatokat okozva ezzel Misinek és családjának. (A mentoraival készült közös fotón Szabó Balázs, önkormányzati sportreferens is szerepel, ő terjesztette fel a díjra Misit.)

Június 3-án szintén a házasságkötő teremben adták át az Újpest Kiváló Tanulója Díjat az alábbi diákoknak:

  • Bartucz Eszter Bianka, az Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 7.a osztályos tanulója;
  • Happ Gergő, az Újpesti Homoktövis Általános Iskola 8.c osztályos tanulója;
  • Lajos Hanna Gabriella, a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium 7.m osztályos tanulója;
  • Medgyesi Júlia, az Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola 7.b osztályos tanulója;
  • Mihályfi Lilla, az Újpesti Babits Mihály Gimnázium 8.a osztályos tanulója;
  • Németh Péter, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 12.d osztályos tanulóját;
  • Szellák Daniella, az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium 8.b osztályos tanulója.

Június 4-én ugyanitt adták át az Újpest Kiváló Diákközösségi Munkáért Díjat az alábbi tanulóknak:

  • Hetényi Levente, az Újpesti Babits Mihály Gimnázium 12. évfolyamos tanulója;
  • Groszmann Édua, a Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8. évfolyamos tanulója;
  • Tóth Emese a Lázár Ervin Általános Iskola 8. évfolyamos tanulója.

Június 5-én pedig az alábbi személyek vehették át – Déri Tibor polgármester jelenlétében – a Sándor István Újpest Gyermekeiért Díjat:

  • Barton Zoltán, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium intézményvezető-helyettese, tanára;
  • Máté Katalin, a Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános Iskola nyugalmazott pedagógusa;
  • Turnerné Gadó Ágnes, az Újpesti Karinthy Frigyes Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményvezetője;
  • Váczi Lajosné, a Viola Óvoda óvodavezetője;
  • a Megyeri Úti Általános Iskola Informatika munkaközössége.

, , , , , ,