Újpesti Erőmű: fényt és meleget biztosít már több mint 100 éve

  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Erőmű a város egyik meghatározó építménye, amely háttérbe húzódva megbízhatóan teszi a dolgát, és nap mint nap, több mint 57 912 ezer háztartást lát el energiával. Ritkán olvasni a hírekben a több mint százéves vállalatról, hiszen, ha nincs váratlan esemény, akkor hír sincs. Simon Zsolt, az Újpesti Erőmű igazgatója készséggel fogadta az Újpesti Naplót, hogy többet megtudhassunk a történelmi eseményekkel is bővelkedő múltról, valamint a jelenről.

Az egykori Phőbus nagyon komoly múlttal rendelkezik, hiszen 1910-től termel áramot. Összefoglalná az erőmű történetét?

Az erőművet a vasút villamosítása hozta létre a XX. század elején. A Phőbus Villamos Vállatok Rt. megbízásából az építkezés 1908-ban kezdődött, majd. 1910-ben az Újpesti Erőműben elindult az áramtermelés. Kezdetben dugattyús gőzgépek hajtották a váltakozó áramú generátorokat és termelték a villamos energiát, leginkább a vasút számára. Természetesen 1910 óta többször korszerűsítették az erőmű technológiáját.  Az első nagy rekonstrukció 1935−38 között történt. A villamosáram iránti igénynövekedés biztonságos ellátása érdekében az 1940-es évek elején egy harmadik új kazánnal is bővült az üzem. A második világháború harci eseményei miatt a Kelenföldi Erőmű egy időre leállt, emiatt az Újpesti Erőműnek nagyobb területet kellett ellátnia, amit a három műszakos termelés bevezetésével tudtak megoldani. Nem sokkal később, 1953-ban, amikor romlott a szén minősége, a fűtőérték növelése érdekében pakuratüzelést is alkalmaztak.

fotó: Várai Mihály

Végül 1968-ban a kazánokat átállították földgáztüzelésre. Eközben Újpesten is egyre nőtt az ipari üzemek gőz, valamint a lakótelepek népszerűségével a központi fűtés iránti igény és ennek köszönhetően az Újpesti Erőmű is elindította a hőszolgáltatást, majd 1978-tól a távfűtéses rendszerek forróvíz-szolgáltatását. A következő nagyszabású fejlesztésünk 1999. szeptember 1-jén indult, amikor egy 74 MWe teljesítményű gázturbinát, egy 37 MWe-os fűtőturbinát valamint egy 80 t/h kapacitású gőzkazánt építettek be az üzembe. Ezen korszerűsítések szükségesek voltak ahhoz, hogy az Észak-pesti körzet hő- és forróvíz valamint energiaellátásának biztonsága, gazdaságossága, és a termelés mértéke az igényeknek megfelelővé váljon. 2002-ben elindult a kombinált ciklusú blokkunk is. Természetesen azóta is történnek korszerűsítések, például a forróvíz kazánok és a gőzkazán égői megújultak, mert fontosnak tartjuk, hogy a szigorodó környezetvédelmi normáknak mindenkor megfeleljünk.  Egyébként ma már az erőmű biztosítja a teljes észak-pesti távhőellátást is.

Milyen paraméterekkel üzemel jelenleg az Újpesti Erőmű?

Az erőmű jelenleg 105,3 MWe beépített villamos teljesítménnyel, 366,3 MWth beépített forróvíz-hőteljesítménnyel illetve 40 t/h gőzkiadási kapacitással rendelkezik. Az elsődleges tüzelőanyagunk a földgáz, amely hagyományosan csővezetéken érkezik, valamint a tartalék tüzelőanyagunk, a tüzelőolaj, amelyet vasúton szállítunk. A helyszínen közel 5 000 m3 tüzelőanyagot tárolunk. Az erőmű működése továbbra is az évtizedek óta jól bevált technológiára és tüzelőanyagra, a földgázra épül, és elenyésző részben van szükség a tartalék tüzelőolajra. Az erőmű által megtermelt villamos energiát az országos hálózatot irányító és az áramelosztást végző MAVIR Zrt. részére adjuk át. A villamos áram elérhetősége ma már mindenki számára természetes, de azért felmerül a kérdés, hogy mi történne egy esetleges gázhiánynál. Ilyen esetben a telephelyünkön tárolt tüzelőolaj készlet 8+8 napos termelést biztosítana. Visszatérve a jelenbe, az áramtermelés mellett távhővel látjuk el Káposztásmegyert, Újpest Városközpontot, Angyalföldet, illetve a fűtési szezon jelentős részében Újpalota egy részét. A távfűtési rendszerek zökkenőmentes működése érdekében rendszerszolgáltatásokat is végzünk, mint például a távfűtési keringtetés, a nyomástartás és a pótvíz betáplálása, ami kevésbé ismert a lakosság körében.

fotó: Várai Mihály

Mekkora területet lát el az Újpesti Erőmű?

Ma már Budapest legnagyobb távhőkörzetét, az észak-pestit, amely a BKM (Főtáv) tulajdonában van és a Jászai Mari tértől egészen Rákospalotáig tart. Számokra bontva, 57 912 lakás és 2 101 egyéb távhő felhasználó tartozik ide, köztük olyan kiemelt fogyasztók, mint a Duna Aréna, a Duna Tower és az újpesti és a káposztásmegyeri lakótelepek. Az erőmű a forróvíz mellett gőzt is előállít, amire az Euroapi Hungary Kft.-nek (korábbi nevén: Chinoint) van szüksége.

Mi tudható az erőmű munkatársairól?

Az Újpesti Erőmű a Budapesti Erőmű egyik telephelye a Kispesti és a Kelenföldi Erőmű mellett. A vállalat 2020 óta a francia tulajdonú Veolia Energia Magyarország Zrt. többségi tulajdonában álló CHP Energia Zrt. leányvállalata. Újpesten 49 szakember dolgozik csapatban, jórészt három műszakban és természetesen nonstop felügyeletet is tartunk.

Időről időre felmerül, mennyire biztonságos a város közepén üzemelő erőmű? Annál is inkább aktuális a kérdés, hiszen tavaly júniusban az erőmű közelében ütött ki tűz.

Valóban a közeli Elem utcában, egy raktárépületben csaptak fel a lángok, de szerencsére gyorsan eloltották a tüzet. A katasztrófavédelem természetesen fokozottan ellenőrzi az erőmű nagynyomású földgázrendszerét és a telephelyen tárolt tüzelőolajat. A tevékenységünkhöz tartozik, hogy mindenre kiterjedő védelmi tervvel rendelkezünk, és rendszeresek a védelmi gyakorlataink is, időnként a katasztrófavédelemmel közösen. Ezek arra szolgálnak, hogy munkatársaink a nem várt eseményeket professzionálisan kezeljék.  Ezek természetesen nem összetévesztendők a kerületi szirénapróbákkal és védelmi gyakorlatokkal, riasztásokkal, amelyeket hétfőnként tartanak Újpesten.

fotó: Várai Mihály

Milyen terveik vannak az újévben és középtávon?

A legfontosabb célunk, a megbízható, zavarmentes áramtermelés és távhőszolgáltatás, amit ilyen mennyiségben, csak egy bevált, nagy kapacitású technológiával lehet biztosítani. Ezért nem tervezünk más üzleti területre belépni, mint a hulladékhasznosítás. Ellenben, minden évben előre megtervezett karbantartással készülünk az aktuális fűtési szezonra, hogy a berendezések üzembiztosan rendelkezésre álljanak. Hosszabb távú célunk, hogy technológiánk az éppen elérhető legkorszerűbb minőségű legyen, az előírásoknak megfeleljünk és üzembiztosan szolgáltassunk a lakosságnak és az intézményeknek egyaránt.

Besztercey Judit

, ,