Újpesti Karácsonyi Vásár – 2009

  •  
  •  
  •  

A Karácsony-várás valódi bensőséges hangulatát csempészik vissza a zaklatott, szinte csak a vásárlásról szóló decemberi hetekbe Újpesten. November 27-e és december 24-e között Újpest Központjában, az Újpesti Egek Királynéja Főplébánia melletti területen ismét megrendezésre kerül az Újpest Karácsonyi Vásár. Ez nemcsak egy vásár, hanem a családokról, az ismerősökről, barátokról szól, akik az adventi készülődés jegyében együtt tölthetnek egy – egy órát, és közösen élvezhetik az ingyenesen látogatható könnyűzenei- és gyermekműsorokat, a komolyzenei koncerteket, vagy akár – az újpesti egyházak közreműködésével – a vasárnapi gyertyagyújtás pillanatait.

Péntek esténként hétről – hétre könnyűzenei műsorok szórakoztatják majd a látogatókat: november 27-én Mága Zoltán és az Angyalok, december 4-én Janza Kata, Csengeri Attila és Miller Zoltán, december 11-én Csepregi Éva és Végvári Ádám, míg december 18-án St. Martin és zenekara lép fel. De a komolyzene rajongóiról sem feledkeztek meg, szombatonként többek között az Adorate Vegyeskar, az Újpesti Erkel Gyula Zeneiskola valamint a MÁV Szimfonikus Zenekarának koncertjeiben gyönyörködhetünk. A gyerekeket is számtalan program várja: többek között a Szép Ernő Színház, a Batyu Színház Társulatának, valamint a Bergengóc-Zenegóc Együttes előadásai.
Az adventi hétvégéket a vasárnapi gyertyagyújtás és igehirdetés koronázza meg, melyek alkalmával az újpesti egyházak – az Újpesti Babtista Gyülekezet, az Újpesti Evangélikus Gyülekezet, az Újpesti Belsővárosi Református Egyházközség valamint az Újpesti Egek Királynéja Római Katolikus Főplébánia – képviselői ajándékozzák meg értékes gondolatokkal a látogatókat.
 
Ha valaki megéhezik, vagy éppen szomjas lesz, olyan karácsonyi ételek és italok közül választhat, mint a krampampuli és teaspecialitások, sült gesztenye vagy a langalló. Sőt a vásár különlegessége, a szombatonkénti sütés – főzés, amikor is birkapörkölt, disznótoros, halászlé kerül majd a tányérokba, míg advent utolsó hetében ökörsütésre kerül majd sor.