Újra vár a nyári napközis tábor!

  •  
  •  
  •  

Idén nyáron is megnyitja kapuit az újpesti napközis tábor Újpest Önkormányzatának szervezésében. Június 29. és augusztus 19. között várják az általánosiskolás-korú diákokat.

A 7 és 16 óra között zajló programok a tavaly nyárihoz hasonlóan alakulnak, a szociális étkeztetésben részesülő gyerekek ellátása idén is biztosítva lesz.
A tábor színes programokkal várja a nyári szünetüket ott töltő diákokat. Kipróbálhatják a mászófalat, úszhatnak a Halassy Olivér Városi Uszodában, kalandozhatnak a Tarzan™ Parkban, és elmehetnek majd a gyerekek a négy évszakos sípályára is. A táborozók látogatást tesznek az Állatkertbe, a Veresegyházi Medveparkba, helyben pedig az Újpesti Kulturális Központ szervez számukra érdekes programokat.

Idén mindez két alkalommal egy-egy háromnapos balatoni üdüléssel is kiegészül, ami önköltséges, azonban akár az egész családnak lehetővé teszi a kikapcsolódást. Maga a napközis tábor térítésmentes, a helyszínek felkereséséhez az önkormányzat külön buszt biztosít.

Jelentkezni az iskolákon keresztül május 15-ig lehetett, ezt követően a jelentkezési lap az Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola portáján vehető át, illetve letölthető a tábor honlapjáról.