„Menedék Újpesten − Ukrajnából menekült gyermekek ellátása és befogadása” címmel indít átfogó projektet Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. A kerületben élő kisgyermekes menekült családokat segítő kezdeményezés június 18-án kedden délután a K25 közösségi térben (Károlyi utca 25.) rendezett konferenciával, kerekasztal beszélgetéssel és filmvetítéssel veszi kezdetét, melyre minden érdeklődőt szívesen várnak.
A Fővárosi Szociális Közalapítvány, Budapest Főváros Önkormányzata és az UNICEF Regionális Ukrán Menekültprogram Magyarországi Irodája által támogatott projekt során a szociális szakemberek felmérést készítenek az Újpesten élő ukrán menekültek jelenlétéről, becsülhető létszámáról és elkészítenek számukra egy információs füzetet, amely a kerületben található szolgáltatások könnyebb igénybevételében segít. Mindemellett befogadást segítő csoportfoglalkozásokat is szerveznek.
A 14 órakor kezdődő projektindító esemény első felében kerületi oktatási, szociális és egészségügyi szakemberek, jelzőrendszeri tagok és a menekültekkel foglalkozó szakemberek konzultálnak a 2022 óta tapasztalt jelenségekről. Ezt követően 17 órától filmvetítéssel várják az érdeklődőket: a Nice Ladies című dokumentumfilm segítségével betekinthetünk az ukrajnai menekültek életébe.
Bővebb információk elérhetőek az esemény facebook-oldalán.
ÚN