Ünnepeljük együtt Újpest várossá nyilvánításának évfordulóját!

,
  •  
  •  
  •  

„Idén ötnapos programsorozattal ünnepeljük Újpest várossá nyilvánításának évfordulóját, amely programokhoz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Király utcai Könyvtára is csatlakozik. Bízom benne, hogy a sokszínű programok közül minden korosztály megtalálja majd a kedvére valót.” – mondta el lapunknak Bedő Kata kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős alpolgármester.

Augusztus 23-án 18.00 órától folytatódik a népszerű Városházi Esték komolyzenei koncertsorozat a városháza dísztermében. A MÁV Szimfonikusok közreműködésével olyan klasszikusok csendülnek fel, mint Vivaldi: Nyár III. tétel, Piazzolla: Oblivion. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A Múlt és a Jelen, a Festészet és a Fotó, Budapest és Újpest.

Augusztus 24-én, csütörtökön 17.00 órakor az Up Galériában „Budapest Anno” címmel Somos Zsuzsa Újpesten jól ismert festőművész kiállításmegnyitójára várunk mindenkit. A Budapest 150 emlékév keretében a fotós kollegájával, Kerekes Györggyel összefogva, ki-ki a saját művészi eszközével a múlt képi ábrázolása mellett, azzal párhuzamosan fényképeken igyekszik megmutatni a mai Budapestet.

Augusztus 24-én egy hamisítatlan zenés irodalmi estre kerül sor az UPódium keretében. A Borítékolható szerelem című előadás, melyben Nyáry Krisztián és Náray Erika egy prózai elemekkel tarkított, zenés est keretében ismerteti meg a közönséget jó néhány hazai klasszikus szerző szerelmi életével és vívódásaival.
Juhász Anna irodalmár személyes kapcsolódásokkal lép be harmadik szereplőként az estbe csak az UPódium programján. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Augusztus 24-én és 25-én bábszínházzal, koncertekkel, családi nappal, gyermekprogramokkal és izgalmas bemutatókkal készülnek. Az FSZEK újpesti Király utcai könyvtára is részt vesz a városnapi programokban.

Augusztus 24-én, 18 órától az Újpesti Polgár Centrumban nótaműsorral várják az érdeklődőket a Hálózat a Kultúráért, Művészetért Egyesület előadásában.

Augusztus 25-én, 19 órakor a képzőművészet kedvelői az Újpesti Művészek Társasága városnapi kiállítását tekinthetik meg.
Augusztus 25-én, 15 órakor szabadtéri poszterkiállítás nyílik a nagyközönségnek Babits Mihály születésének 140. évfordulója alkalmából az újpesti városháza mellett. A halhatatlan költő életének különböző állomásait mutatják be a kiállításon, megtudhatjuk azt is, hogy hogyan élt, tanított és alkotott Újpesten Babits Mihály.

Koncertek a Szent István téren:

Augusztus 25-én
19.00 Charlie
21.00 Arató videódiszkó

Augusztus 26-án
16.00 Alma Együttes
18.00 Kovács Kati
20.30 Curtis Live Band

Augusztus 27-én
délelőtt a Nemzetiségi
Önkormányzatok programja
16.00 Kávészünet zenekar
18.00 Groovehouse
20.30 BSW

MEMENTO

Augusztus 26-án, szombaton 10.00 órától a Megyeri temetőben dr. báró semsei Semsey Aladár, polgármester sírjánál tartandó megemlékezésre kerül sor.
Dr. Semsey Aladár 1922 és 1938 között volt Újpest polgármestere. Hivatali ideje alatt a város virágkorát élte. Ipari, gazdasági, kereskedelmi és kulturális téren egyaránt felívelő korszak kezdődött; 1929-ben Újpest megyei jogú város lett. Dr. Semsey Aladár Újpesten élte le életét, 1950-ben hunyt el és családjával a Megyeri temető 22. parcellájában nyugszik. A síremlék felújítása, rekonstrukciója régi adóssága volt az utókornak.

Augusztus 26-án 11.00 órakor Prém Margit szobrának ünnepélyes avatása kezdődik a Perényi Zsigmond utca által határolt kis parkban.
Prém Margit Újpest egyik méltatlanul elfeledett református pedagógusa, XX. századi humanista nőalakja volt. Prém Margit városrészünkhöz kötődő kiemelkedő személyiség volt, akinek a közelgő kettős évforduló alkalmából a felavatandó szobra a sajnálatosan kevés számú bronzba öntött vagy kőbe vésett magyar nőalak számát méltó módon gyarapítja majd.

Augusztus 27-én, vasárnap 11.00 és 14.00 órakor városházi (helytörténeti) sétára invitálják a kerület lakosait. Az épület vezetővel történő megtekintése során Újpest történetével, építészetével és jelentős személyiségeivel is megismerkedhetnek a látogatók.

Augusztus 27-én 18.00 órakor az újpesti zsinagógában tartandó kántorkoncertre várják az érdeklődőket. Közreműködik a MÁV Szimfonikus Zenekar.
A Szent István téren szombaton és vasárnap állatsimogató, kézműves foglalkozások, Sportos Újpest 7 próbák, mászófal, öko kézműveskedés, gyerekvetélkedők, holdjárók, VR-szimulátorok, kedvezményes könyvvásár, fenntarthatósági sátor, Felhőn Szállók program, óriásjátékok, kicsiknek kalandpálya továbbá civil szervezetek sátrai várják a kerületben élőket.

ÚN