Ünnepi bevásárlás: tumultus lehet a korai zárás és az idősáv miatt a boltokban

, , ,
  •  
  •  
  •  

Ne hagyják az utolsó pillanatokra a bevásárlást – kérik a hazai áruházláncok a vásárlókat. A multiláncokat tömörítő Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményben reagált arra, hogy a karácsonyi rohamot várhatóan a mostani rendben, vagyis a 65 év felettieknek fenntartott kétórás idősáv és a korai zárás mellett viszik majd végig az üzletek.

A szövetség ezért arra kér mindenkit, hogy tervezzen előre és lehetőleg egyedül látogassa a boltokat, az idősektől pedig azt, hogy saját biztonságuk érdekében éljenek a számukra fenntartott idősáv lehetőségével.

Az OKSZ tagvállalkozásai a pandémia kezdete óta több 10 milliárd forintot fordítottak a védekezésre, ennek jegyében a tömeges jelenlét, a tolongás elkerülése érdekében több szakeladó, pénztáros és árufeltöltő dolgozik, megerősítették a vevőszolgálatokat is.

A fentieken túl az áruházak, a vásárlók biztonsága érdekében többféle, egymástól eltérő eszközt alkalmaznak, így például:

  • korlátozhatják az egyidejűleg használható bevásárlókocsik, bevásárlókosarak számát, e nélkül pedig nem engednek be vásárlót,
  • folyamatosan felhívják rá a figyelmet és padlómatricákkal is segítik a távolságtartást, erre az eladótérben is kérhetik a vásárlókat, akár személyes megszólítással is,
  • a pénztárak mellett a csemegepultoknál, hentespultoknál is távolságtartást kérnek és azt a padlón elhelyezett jelölésekkel segítik.