Változik az iskolai járványkezelési protokoll

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A kormány döntése értelmében az újpesti oktatási intézményekben is megváltozott a koronavírus-járvány elleni védekezés módja. Az Észak-Pesti Tankerületi Központ eljuttatta szerkesztőségünkhöz Kásler Miklós 2022. január 14-én kelt levelét, amelyben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vezetője részletezte az új eljárásrendet.

Az új protokoll bevezetését a minisztériumi tájékoztató szerint a „fiatalok körében jóval enyhébb tüneteket produkáló omikron variáns előtérbe kerülése és az 5-11 évesek átoltottságának folyamatos emelkedése” indokolja.

A kormány döntése alapján 2022. január 15-étől az 1–6. évfolyamos diákok körében is az eddig a 7–12. évfolyamokon alkalmazott eljárásrendet kell bevezetni. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy diák igazoltan Covid-fertőzött, hét napra karanténba kell vonulnia, ami az egy hét leteltével akkor oldható fel, ha a beteg legalább három napja láztalan és megszűntek a légúti tünetei. Ha a diák három napig tünetmentes és a tünetek kezdetétől számított ötödik napon a gyorstesztje negatív lesz, akkor is feloldható az elkülönítés, és a tanuló visszatérhet az iskolába.

Az oltott diákok számára a megszokott keretek között folytatódhat a tantermi oktatás, de a fertőzöttel kapcsolatba kerülő oltatlan tanulóknak öt napra karanténba kell vonulniuk. Számukra a tanintézmény kell elküldje a feldolgozott tananyagot és a házi feladatot. Ha pedig szükségessé válik, akkor az adott osztályban újra be kell vezetni az online oktatást, amelyről az egyes intézmények saját hatáskörben döntenek.

A tájékoztató levél szerint, amennyiben az adott iskolában fertőzés történik, azt 15-étől nem kell bejelenteni az Emmi által korábban erre a célra létrehozott központi e-mail-címre. Ugyanakkor a járványügyi hatóságokat továbbra is az előírásoknak megfelelően tájékoztatni kell a koronavírusos megbetegedésekről.