Kihirdették a „Varázslatos vizek” rajzpályázat győzteseit

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

A tavaly ősszel nagy sikert aratott „Varázslatos erdők” után idén tavasszal ismét rajzpályázatot hirdetett a kerületi általános iskolások részére az Újpesti Kulturális Központ és a Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont. A „Varázslatos vizek” címmel kiírt pályázat központi témája természetesen a környezetvédelem volt; a diákoknak rajzos formában kellett bemutatniuk, hogyan látják a Föld tengereinek, folyóinak, tavainak élővilágát, mit jelent számukra ez a bonyolult ökoszisztéma és annak védelme.

A pályázatra 13 újpesti általános iskolából 550 alkotás érkezett, így nem volt könnyű dolga a zsűrinek, amikor kiválasztották a győzteseket. A döntnökök évfolyamonként hirdettek első-, második- és harmadik helyezetteket, emellett szintén évfolyamonként különdíjakat is kiosztottak az egyedi látásmódú vagy technikai megvalósítású rajzok részére. A győztesek oklevelet és rajzoláshoz, festéshez használt eszközöket tartalmazó ajándékcsomagot vehettek át. Díjazták továbbá a legaktívabb felkészítő pedagógusokat és a legtöbb pályaművet beküldött osztályokat; utóbbiak a Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont júliusi ÖKO Napok programsorozatára szóló ingyen belépőket kaptak jutalmul.

A rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetésére és a rajzokból rendezett kiállítás megnyitójára május 23-án került sor, mely 2000 óta a teknősök világnapja. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tengeri páncélos hüllők és visszaszoruló élettereik védelmének fontosságára. A „Varázslatos Vizek” gyermekrajz-kiállítás október 15-ig látható Káposztásmegyeren, az oktatóközpontnak helyet adó Lóverseny téri Közösségi Házban.

RD

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály