Varju László: A családok eladósítása nem oldja meg a lakhatási válságot

  •  
  •  
  •  

A lakhatáshoz kapcsolódó kormányzati támogatási rendszerek csak arra jók, hogy eladósítsák a családokat, miközben nem oldják meg az egyre inkább elszabaduló lakásár-növekedést – fogalmazott október 14-ei sajtótájékoztatóján Varju László.

Újpest országgyűlési képviselője szerint a kizárólag az eleve előnyösebb anyagi helyzetből indulókat segítő kormányzati intézkedések negatív hatásai a IV. kerületben élőket is érintik.

Varju László sajtótájékoztatót tart

Varju László szerint azért is szükség van a kormányváltásra, mert az új lehetőségeket hozhat, amelyek túlmutatnak a puszta hitelezésen, amit ő csupán részmegoldásnak tart:

„A hitelfelvétel kevés a fiatalok önálló életkezdéséhez, új konstrukciókra van szükség, amelyek legfontosabb eleme az állami bérlakásprogram beindítása és az állami albérleti támogatás megteremtése”

– fogalmazott a Demokratikus Koalíció képviselője, majd kiemelte:

„Amikor egymillió forintos négyzetméterárakra kell készülni, akkor a lakásvásárlókon nem segít, hogy akár 70 millió forinthoz is juthatnak egy állami zöldhitelprogram keretében.”

Varju László szerint mindenképp változtatni kell a hazai lakhatási politikán, az eddigi támogatási rendszereket ki kell egészíteni. Ezzel kapcsolatban arra kérte az újpesti választókat, hogy weboldalán fejtsék ki a véleményüket.

, , , , ,