Varju László: Vissza kell hozni a nyugdíjak svájci indexálását

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

„Az elmúlt 10 évben számtalanszor elmondtuk, hogy az Orbán-kormány egyik legnagyobb bűne a nyugdíjak svájci indexálásának megszüntetése volt”

– jelentette ki október 28-ai sajtótájékoztatóján Varju László.

Újpest országgyűlési képviselője szerint a baloldali kormányok által használt nyugdíjszámítási módszer lényege, hogy a nyugdíjak nemcsak az infláció mértékével növekednek, hanem a béremelkedést is követik.

„Ez a vegyes indexálás garantálja, hogy a társadalom nem szakad ketté aszerint, hogy ki az, aki még dolgozik, és ki az, aki már végigdolgozta az életét”

– mutatott rá a Demokratikus Koalíció politikusa, aki arra is kitért, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek többsége ismét bevezetné a fent említett módszert.

„Nem nézhetjük tétlenül, hogy egyre több nyugdíjas szegényedik el, a nyugdíjszámításnál ezért újra figyelembe kell venni a bérek emelkedését is”

– tette hozzá Varju László, aki szerint nemcsak a még a munka világában tevékenykedő, de azoknak az újpestieknek is jár a megbecsülés, akik már végigdolgozták az életüket.

Rámutatott, hogy a svájci indexálás megszüntetésével a Fidesz az elmúlt évtizedben minden nyugdíjastól átlagosan 1,2 millió forintot vett el. Emiatt szerinte 2010-hez képest megháromszorozódott a nyugdíjas-szegénység mértéke. Kiemelte, hogy a nyugdíjak vásárlóerejét tekintve a környező régió országai közül Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia is jobban áll, mint Magyarország.

„A svájci indexálás megszüntetése nem egyszerű hiba volt, hanem annál sokkal több: bűn”

– jelentette ki Varju László, aki szerint a magyar emberek véleménye egyértelmű a kérdésben.