Ősz hajú, tömött bajszú, jóvágású, koros férfi néz arról az önarcképről, amelyet Pállya Celesztin festőművész hagyott ránk.
Újpest későbbi díszpolgára Genovában emigráns magyar apától és olasz édesanyától született 150 évvel ezelőtt,1864-ben, majd öt évvel később a család visszatelepült. Pállya fametsző lett, később Bécsben, Münchenben tanult festeni. Visszatérve Benczúr Gyula mesteriskolájának tagja, ahol I. Ferenc József számos képét megvásárolta. Lyka Károly 1900-ban a Budapesti Naplóban így méltatja: „Pállya Celesztin képes volna az egész emberiséget nélkülözni. Egymaga készíti szerszámait, s amellett, hogy fest, mintáz, farag, csodás hegedűket készít, maga által készített cipőkben jár, s ő csinálta a kerékpárt is, amellyel rendszerint közlekedik. Ő a magyar Leonardo da Vinci.” Kortársai olykor különcnek nézik: hajócsavarmodellt készít, a házába pedig az emeleteket áthidaló „telefont”. Az erdőben szedett virágokból teát főz, és a téli mínuszokban is az udvaron, hideg vízben mosdik.
Már újpesti lakos, amikor a Feszty-körképen dolgozik. A lovas ábrázolásokat tulajdonítják neki. Egy mondása szerint: „Földnek, égnek megvan a maga saját nyelve, tud nevetni, sírni, csak meg kell érteni.” Alkotásai tükrözik: Pállya képes volt erre a megértésre. Élénk színű képei vásári jelentek, csendéletek, legtöbbször Újpestről.
Festészetéért 1929-ben Wolfner-díjat kapott, tíz évvel később lett Újpest díszpolgára. Pállya Celesztinről az utókor utcát nevezett el, és az önkormányzat ebben az évben is képzőművészeti pályázatot hirdetett emlékére. A művész 1948-ban hunyt el, a Megyeri temetőben nyugszik, sírját az Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola diákjai gondozzák.
B.K.